Keresés ebben a blogban

2020. március 27., péntek

KONDRA KATALIN: Versek




Csíkszeredában születtem 1975 április 28-án. Első verses élményem három éves koromból való, egy nagy színpadon
szavaltam: "kicsi vagyok én, de a szívem bátor..." kezdetű verset.
Azután, a nővéremtől elhallgatva megtanultam József Attila, Mama című versét, az óvódában, iskolában folytatódott a sor, kilenc évesen megírtam az első saját versemet.
Az élet 1995- ben Magyarországra sodort, 2005- ben indultam egy irodalmi pályázaton és ettől kezdve jelentek meg az írásaim nyilvánosan, interneten és különböző antológiákban. 




1.




Nélkülem




Most felébredsz, takaróba burkolózva

engem keres szemed, felém indul

üreset fog kezed. Hiányom érzed.




Nélkülem hideg az ébredés

az ablakon beömlő fény gúnyos nevetés,

a kávé keserű, a zene most zaj.

Nevetésem kellene, hogy élni akarj.




A tested még érzi érintésem,

orrod őrzi még az illatom,

füled hallja még a nevetésem,

minden amit látsz, az én vagyok.




Az arcodra hulló vicseppek fájnak,

ma vége lesz a világnak, ha egy napot

élned kell nélkülem. Pedig tudod,

csak nemrég mentem el.









2.




Érzékelés




Nem látom tisztán

csak dereng a fény,

a valaki itt, még

nem vagyok én...




Zajos lett az utca

elillant a csend,

lakásom a vár

egy lakatlan sziget.




Ott a függönyön

túl, távol a világ,

jólesik a semmi,

káve illatát




érzem messziről,

engem hívogat,

keserédes, csábít,

megadom magam.




Nincs visszaút

ha vágyam legyűrt,

míg ittam a kávét

az ágyam kihűlt.






3.




Végül...




Viharos szél fújt, szerettünk.

Ittuk az esőcseppeket, mint

egymás szavait, s a könnyeket,

csak néha sütött ki a nap.




Akkor belém költözött

minden gondolat, ami

benned született,

látod életre kelt.




Volt egy ősz, próbára tett.

A tél majdnem eltemetett,

visszajöttél, vártalak ahogy

harmatos fű a napsugárt.




Ott álltam a kertben a fák alatt.

A vízpart, a kunyhónk,

az álmaink szép csendben

mind összeforrnak




s nem lesznek teljesületlen

vágyaink - hiába múlnak el

gyorsan az évek -

mikor ránk köszönt a holnap.





4.




Egyszer majd megérkezünk




Néha rám szakad az ég,

érzem gyötrődésedet,

látom meggörnyedt testedet,

ökölbeszorult kezed, hangtalan

zokogásod szívembe mar...

Teszel pár lépést, közeledsz

aztán megtorpanunk.




Talán én csak árnyékod vagyok.

Lehetnék fényed, napod- suttogom,

hallod, még nem akarod.

Ereidben száguld a véred,

feszülő idegszálaiddal érzed,

elindultam feléd.




Egyszer majd egy izzó alkonyon,

amikor nem lesz se hold, se csillag,

nem tudjuk miképp találtunk utat

a végtelen sötétben.




Szemünk valamit kutat, meglátlak,

te is látsz engem az ember-rengetegben,

hol mindenről megfeledkezünk,

mert akkor, abban a pillanatban,

közös kikötőnkbe megérkezünk.



Varga Tibor bemutatkozása a Nap, Hold, Csillagok rendezvényen online keretek között

Varga Tibor bemutatkozása a Nap, Hold, Csillagok rendezvényen online keretek között

Az ország nyugati végén, Berzsenyi szülőhelyének szomszédságában, a Balaton-felvidék tanúhegyeinek egyike, a Kis-Somlyó déli lábánál, Kissomlyó községben születtem 1947. február 10-én, a második világháborút lezáró békeszerződés aláírásának napján. A celldömölki, majd győri középiskolás évek után a Szegedi Tanárképző Főiskolán (akkor még nem viselte Juhász Gyula nevét) szereztem magyar-ének szakos diplomát 1972-ben, majd az ELTE bölcsészkarán is kiegészítettem középiskolai oklevéllel. Mélységek fölött címmel 2015 Könyvhetére jelent meg verseskötetem a Rím Kiadónál. Az alább linkben csatolt versek közül az Új Orfeusz 1986-ban egy pályázaton irodalmi díjat nyert, A csúcsi sziklán című 2012 tavaszán keletkezett. Ennek első 28 másodpercében csak a szél hangját hallani, amely végigkíséri aztán az előadás utolsó soraiig...
Több irodalmi rendezvény főszereplője vagy egyik szereplője voltam már, szavalóversenyt is zsűriztem például Kecskeméten ottani színészek társaságában, József Attila verseinek természetrajza című előadásom Budapesten kívül elhangzott többek között Pécsen, Tokajban, Gyulán, Kecskeméten. Szülőhelyem kistérségi központjában, Celldömölkön pedig december 17-ére tűzték ki önálló szerzői estemet, a költészet napjához kapcsolódva elhangzik majd ott is az előadásom.






ELEKTRONIKUS KÖNYVRENDELÉS - KÖZLEMÉNY

Tisztelt Szerzők, Olvasók, Érdeklődők!

Szeretném a figyelmüket felhívni, hogy kb. 1 éve a lapcsoport E-könyvkiadásainak a fizetésére megadott PayPal felület nem működik megfelelően, és a rendelési összegekhez nem férek hozzá. 

Ezért egy elkülönített számlaszámot adtam meg a felületeken, ahová a rendelési összegeket továbbíthatjták. 

Kérem szíves elnézésüket az amerikai felületű fizetési rendszer tévedéseiért és visszaéléseiért, mivel a magyar számlaszámot banki hibák után nem tudtam másra lecserélni, Magyarországot a legördülő menüje Csendes-óceáni érába helyezi, és más időzóna nem állítható be. így a lakcím hiba miatt a felületi hiba miatt a felület nem, vagy hibásan üzemel. Több száz levelet írtam és képet küldtem át, igazolvánnyal és tevékenységi körökkel, eljáróként is, a PayPal és a bankok nem intézkedtek, a fejelsztői visszajelzésekre sem, és pénzek tűnhettek el.

Aki ilyet tapasztalt, kérem jelezze, és a rendelését küldje újra, és nyugodtan tegyen feljelentést a PayPal ellen, vagy igényelje vissza  pénzét tőle. Én küldeményen kívül jelenleg mást nem látok a rendszerben, a bekért számlákat és jogdíjakat amit ezen keresztül kértem be, a címzettek nem fizették meg!

Köszönöm figyelmüket, együttműködésüket és türelmüket!


Lövey-Varga Éva

Főszerkesztő Laptulajdonos Kiadó


Palágyi András: NAP-FÉNY - HIMNUSZ



N A P - F É N Y - H I M N U S Z




Ha jártál már zöld mezőben s megleshetted öreg Napunk hajnalát,

Ha láttál már napkeltekor harmatcseppel himbálózó gabonát,

Ha szívtad már telt tüdővel anyaföldünk émelyítő illatát,

Ha hallottad a madarak fényt köszöntő, örömittas dallamát,

Ugye tudod és elhiszed, a lelkedet a Természet Templomának adtad át;

Ugye hiszed és már tudod, ezt a csodát semmi kincsért nem adnád.




Élővilág éltetője, életünknek kísérője, örökfényű Csillagunk!

Mintha látnád: rendszeredben, vonzásodban más bolygókkal osztozunk;

De hol élet keletkezett, növényvilág megszületett, azok csupán mi vagyunk!

Mintha tudnád: irgalmatlan távolságból fotonjaid érkezésére vágyunk;

Forgást adtál kék bolygónknak, hogy legyen szép éjjelünk és nappalunk,

S keringésünk biztosítja, hogy legyen négy csodálatos évszakunk.




Isteni fény, sötétűző örök sugár, hajnal s alkony, Világ Világossága

Égnek kékje, földnek zöldje, szivárványok alkotója, színözönök világa

A természet éltetője, fény és árnyék teremtője, mind megkapod, nincs ára

És ha fázol, tüzet rakhatsz, családodnak meleget adsz, nincs szükség a subára.

Éltető fény, kellő meleg – féltve vigyázd! – ez legyen hát Naprendszerünk Királya;

Ha tehetném, felíratnám minden ember HAZÁjának és HÁZÁnak falára!




2015. júliusában, a FÉNY Nemzetközi Évében Palágyi András

(Megjelent a Gabonakutató Híradó és az Agrofórum

2016. 1. számában)





Dr. Palágyi András: A gabonakutató 90 éves

Dr. Palágyi András:
 A gabonakutató 90 éves





Érett búzakalászt tartok kezemben;

Ilyenné évmilliók alakították…

Régmúlt századok járnak fejemben

S jó emberek, kik vetették, aratták…



Lelkemben aranymezők ringatóznak

S pacsirta dalol tengerkék ég alatt…

Majd kézi kaszások szép rendet vágnak

S a kévét elnyeli a cséplőgépgarat…




Látok anyókát, ki kenyerét dagasztja

És friss cipóját az asztalra teszi,

Népes családját vacsorához hívja

S keresztet vet rá, mielőtt megszegi…




Az időgép most messze repített el,

Kilencven évet kell áthidalnia;

Több emberöltő emlékezetével

Millió kalászt kell megrajzolnia…



Kik és miért választották e szakmát

A Dél-Alföldnek eme szegletében?

Nemesítők adtak megannyi fajtát,

Hogy ne éhezzen senki életében.




Én jómagam csak ’félidőben’ jöttem,

Hogy alkossak én is szebb, jobb gabonát;

A ’nagy öregek’ ott álltak mögöttem, t

Hogy jól megértsem minden munka hasznát.




Emlékemben él százezer parcella

És kisvetőgép, kombájn, jelfakaró…

A zord tél hajamat deresre fújja,

De ismét tavasz jön… oly boldogító!




És szívom magamba az anyaföld szagát,

Lesem-kutatom növényem óhaját,

S miközben hallgatom a kollégák szavát,

Bebizonyítom az eredmény igazát… 




Nehéz, de szép munka! Lelket melengető…

S ha fiatal kérdi: mi lennék megint?

Azonnal vágom rá: hát nemesítő!

Hogy elölről újraálmodjam ezt mind…





S te szép kalász, kit itt foglak kezemben

Generációknak adtál életet…

Sorsunk eggyé lett szívünkben – lelkünkben,

Sok meleg kenyér legyen a végzeted…




Vándor! Kit néha erre vet a sorsod,

S fajtáinkról kell a legfrissebb adat,

Ne tétovázz hát, csak add át a gondod,

Megbeszéljük majd a platánfa alatt.




Kilenc évtized tapasztalatából

Jelen és jövő egyaránt meríthet…

HAZÁT szolgálni szívből és tudásból…

Őrizzen bennünket jó emlékezet…!

      





(Elhangzott 2014. június 20-án a GK intézeti ünnepségen és szept. 17-én a 90 éves ünnepi tanácskozáson a Forrás Szállóban, valamint megjelent az Agrofórum folyóirat 2014. augusztusi számában; elhangzott továbbá a Szegedi Közéleti Kávéházi Esten 2014. nov. 27-én és megjelent a Gabonakutató Híradó 2015. évi 1. számában /sajnos ott négy sajtóhibával/)


Elhangzott a Nap, Hold, Csillagok 1. részén, Szegeden, a Tollforgató Online Lapcsoport - Archivált Világ/ Archived World és a Szegedi Közéleti Kávéház első rendezvényén, a szerző előadásában.  Lövey-Varga Éva főszerkesztő laptulajdonos kiadó








Marczinka Csaba: 15 év Anyám halálának évfordulójára

Marczinka Csaba:

15 év

Anyám halálának évfordulójára






tizenöt év adatott végső

haladékként, hogy felnőhess...

(volt is talán némi esélyed)

– de: GYEREK MARADTÁL VÉGKÉPP!





(habár: nehéz egy Oroszlánnak

épp a Vízöntő-korszakban!)





(ugyanakkor az a furcsa,

hogy Vízöntő-csajok legparábbak)





MINDENT ÁTITAT A NAGY PARA!





minden ellened fordul, amit

elkezdesz vagy tartósan próbálsz...

– ítélkezni akarnak fölötted

arcoskodó senkik és para-macák!

(te pedig hiába válaszolsz korrekt

mosollyal, nekik ez „agresszivitás”)

az ŐSZINTE SZÓTÓL nagyon félnek,

így paráikat pofádra projektálják...





(céltábla lesz a burád, te magad

pedig kinevezett közellenség)





para-lányokkal és sznob fiúkkal

próbálod megértetni, amit akarsz

(próbálsz valakivel zöldágra vergődni,

hisz zavar a süket csend magad körül)






néha vidékre menekülsz a zűrös

fővárosból, megértést és nyugalmat

keresve – vagy legalább ELLAZULÁST

valami nosztalgiabuliban!...





(este aztán mindig a kocsmában

kötsz ki pár haverral vagy magányosan)

(utolér itt is a magány és para,

hiába új társaság és táncház!)






(pedig próbáltál menekülni a

„nyugis idillbe” Balaton-felvidékre)






(vonzott valami varázs Káli-medence

és az ottani dombok s mezők fele)





(habár a megállóban aludtál sajna,

mert egyik hölgy sátra sem nyílt meg előtted)





Szerelmet keresel vagy inkább koldulsz:

valójában ábrándokat kergetsz

– hinnéd, hogy te vagy a „mester”, s megleled

majd utad végén a „Margaritád”!...





(lehet: ez az utolsó, reálisnak

látszó, használható elbeszélésed?)






(ELKÉPZELT ÉLETTÉ válnak az emlékképek

– hátha ma vagy holnap az lesz „igazi”)





már lassan csak az álmaidban élsz...

– tán ez már ÁTJÁRÓ a Túlvilágra?

(szinte be kéne feküdnöd már anyád

mellé hamarosan a rideg kriptába!)





BETELIK AZ IDŐ, LEZÁRUL A CIKUS.

(jön-é még új korszak vagy csupán túlvilág?

immár csak a temetőbe lesz utad,

avagy lesz – haladékként – „lassú alkonyat”?)

MARCZINKA CSABA: Kérdések a túlvilágra - Térey János emlékének

MARCZINKA CSABA:

Kérdések a túlvilágra

Térey János emlékének





Vártalak, egyre vártalak a Burger

King előtt az Astoriánál interjúd

ügyében – én naiv riporterke!...

(Pedig akkor már: rég halott voltál.)





Csak későn jutott el hozzám a hír...

Most kinek tegyem fel a kérdéseim?

Próbáljak „átkérdezni” valahogy

a túlvilágra? De milyen úton?





Elbizonytalanodik a kérdező,

a kérdések meg szerteröpülnek!

Széthullik az elképzelt interjú,

biccen-döccen a megkomponált menet...





Talán majd a „Túlvilág Pub”-ban egyszer,

ha találkozunk újra és leülünk

egy asztalhoz, majd végre dumálhatunk!...

(Ha belém nem rekednek a kérdések.)





(Addig meg: marad az asztaltáncoltatás?)

MARCZINKA CSABA: Elment veled a keleti reneszánsz - Veress Miklós emlékének

MARCZINKA CSABA:

Elment veled a keleti reneszánsz

Veress Miklós emlékének





El lett táncolva az utolsó tánc,

kilobbant fényű keleti reneszánsz...

A búcsú gesztusait gyakoroltad,

búcsúpohárral végső kocsma asztalán.





(de aztán még egy ideig maradtál

– elüldögéltél utolsó asztalnál...

közben lassan félig elfeledtek,

mire a valódi búcsú elérkezett!)





Az erdő már rég nem a vadaké,

s az éjszaka is a gyűrött atlaszon

már jó ideje véget ért – kiürült

poharat hagytál ott az asztalon...





Mozgó világod újra elakadt,

keleti reneszánszod lecsengett,

kocsma-Balassiként pedig felélted

talentumod utolsó morzsáit!





(talán későn és rosszkor mentél el)





(pedig úgy indultál, hogy TE LESZEL A...)




Marczinka Csaba

D. Oszuskó Sarolta * BAJOR GIZI



D. Oszuskó Sarolta



*



BAJOR GIZI



( 1893 – 1951 )



*



Beyer Gizella néven egy



nagyon szép kislány született,



aki a huszadik század



elismert színésznője lett.



*



Letette az érettségit,



a Színiakadémián



folytatta a tanulását,



jeleskedett minden vizsgán.



*



Hallgatóként is már többször



kapott kisebb szerepeket,



és a Nemzeti Színházba



végül ő leszerződhetett.



*



A haláláig hű maradt



nemzetünknek színházához,



ahol olyan sok nagyszerű



szerepet mind sorra játszott.



*



Még alig huszonkét éves



már országos sikert arat,



ezek után ő bármilyen



remek szerepet megkaphat.



*



A fiatal szép színésznőt



csodás beszédtechnikája,



és ragyogó mimikája,



játékának árnyaltsága,



*



tette nézők kedvencévé.



Mindent kitűnően játszott:



drámát és a vígjátékot,



klasszikust, modern darabot.



*



Modern darabokat mindig



szívesen játszotta, ahol



rögtönzését gyakorolta,



és készen állt rá bármikor.



*



Magyar, világirodalom



alakjait formálhatta:



Móricz, Bródy és Molnárnak a



szereplőit eljátszhatta.



*



William Shakespeare:



hőn szerelmes Júliája



Bajor Gizinek az egyik



ragyogó alakítása.



*



Harmincöt éves korára



a Nemzeti Színháznak lett



az örökös tagja, ami



számos fellépést jelentett.



*



Több színház is versengett a



ragyogó, fiatal díváért,



nem is volt oly színpad ahol



nem rajongtak játékáért.



*



A kor műszaki csodái



is behódoltak őneki,



rádió és a filmezés



őt sokszor szerepelteti.



*



Film – és színháztörténeti



érdekesség: filmen játsza



előbb Szendrei Júliát



és csak aztán a színházba’.



*



Bája és a kedvessége



sugárzott magánéletében,



szegények és üldözöttek



bújtak meg környezetében.



*



Magánélete viharos.



Huszonhét évesen Vajda



Ödön ügyvéd felesége,



és hét év után elhagyja.



*



Földhitelbank igazgató



lett neki második férje,



négy évig éltek együtt majd



külön folyik az élete.



*



Germán Tibor fül,- orr,- gégész



akihez feleségül ment,



s mint a Shakespeare- i



drámákban: áldozata lett.



*



A férj agydaganatot vélt



felfedezni az imádott



nejénél , ne szenvedjen egy



nagy adag morfint beadott.



*



Hogy vele együtt meghaljon



saját magát is megszúrta,



és evvel a gyilkosságát



öngyilkosságnak álcázta.



*



Mikor őket felboncolták



igazság akkor kiderült,



az asszonynak semmi baja,



„csupán” az orvos volt őrült.



*



Neki volt agydaganata.



Így ért véget az élete,



a csodás pályafutása,



emlékezünk rá örökre.



*



A budai villájukban



ma is emlékmúzeum van,



érdeklődőket várja ott



a szépséges halhatatlan.



*

Ozogány Ernő írása alapján. 



https://femina.hu/hazai_sztar/bajor-gizi-halala/ 
https://femina.hu/hazai_sztar/bajor-gizi-halala/





Boér Péter: Duzzogó dúcok

Boér Péter:

Duzzogó dúcok

- Hoppá, Vízfejű szomszéd, vágja magát ketté! Jaj, ne ugrándozzon olyan nagyon magasra, mert el fog esni és ne próbálkozzon, én nem tárgyalok senkivel, ezt jegyezze meg. Ha nem bírná, pirkadjon magára a pitymallat! Szeretem a duhaj életet, ihaj, csuhaj, ripityom.
- Hagyjon már engem vén marha, tönkre gezemicézi az életem innen a szomszédból. Alig látok magából valamit, de a hangja bezzeg meglehetősen hallható. Valamit vet a fejembe, kimegyek vele a tőzsdére és veszek egy nagy vastag, jó zsíros, ejnye már mit veszek... Zsíros bank beutalót. Ez olyan, mint annak idején a szakszervezeti jegyek, azokban a régi időkben. Mit csinál öreg, mit csinál? Pörgeti maga körül a tornyot? Elegem, van lassú berezgő, mert ez a becsületes neve. Nem akarok tovább itt turbékolni, legalábbis nem fülén és nem olyan zenével, ami a magáé.
– Magamba roskadok és elvonulok örökre. Majd leszek egyedül, mással nem tartjuk a kapcsolatot, soha többé nem küldök üzenetet magának.
– Mi van öreg, mi van? Meg különben is le van sajnálva, a szomorúságával gyantába csomagolva. Nekem ebből az egészből elegem van, feltekerem a potencia métert, s majd élek így, szomorú magamban.
Nem arról beszélt folyton, hogy szeretet nélkül kiég minden, és ha nem figyelünk oda egymásra akkor semmik vagyunk? Most meg minden lett magába, vén alamuszi. Mert valami furcsaság történt bennem és körülöttem, megjegesedett minden, már nem érdekel a vakvilág sem, meg a szürke kis gombfocik, amik ide-odarepülnek, mehetnek a kendőzetlen értetlenségbe.
Nehezen követem magam, lebomlott bennem a szeretettelenség, a kicsapongás, minden és most egyedül vagyok. Már nem megyek egy életen át innen, s ha kell hagyom magam megfagyni. Nem kapcsolhatja be senki újra az értetlenséget bennem. Már nem csak magamat értem meg, magát is. Belépett, begubózott abba a másik nagy galambdúcba, mint ahogy ezen az oldalamon én is. Csak turbékolok, turbékolok, de egyre kongóbb hangon. Már az az érzésem, hogy magától nagyon szép leveleket kapnék néhány hét múlva, de néhány év múlva sok néhány hét hív minket. Mi négyen élünk, hiszen maga parancsikált és kicsinált engem, de jól elvoltunk itt. Nagy hirtelen valamit választott, amit már be sem lehet látni. Én meg saját érzelemmentes körforgásaim furcsa előéletébe pottyanva most tele vagyok szomorúsággal, szeretettel, megértéssel és bánattal. Már így élem le életem hátra levő részét ebben a csendtől is kongó, nagy lakatlan jóságbundában. Így élem tovább életem javát. Gomolyodó pitypangok szállnak, levesbe való tészta kel és én innen a dúcomból az adó-vevő rendszeren mindent jól elkapok. Kár magáért, megértem. Világos, hogy egy utolsó alak voltam magával. Értem, hogy jobban kedveli a semmi morajló zaját fejében. Hagyjuk kérem, én összetörtem, maga összetört, mi összetörtünk. Most repedezetten megy valahová tovább ez a két élet. Adj békét Uram, adj békét! Kihúzom dúcom konnektorát és vésztartalékon hagyok mindent. Nézem a sok szépet, mit adhattunk volna egymásnak. Már nem adok senkinek semmit, magamnak sem. Tegnap még rózsaszín illatok hullámoztak a maga irányából, mert az illatnak van ám színe, most nagy kopár semmi szigetet látok ott is. Itt is az van. Legyen kurbli a köbön, mondtam még néhány napja, ma már a dunnarepesztés is meghaladja a vágyak netovábbját. Magányosan süvítsünk tova, hiszen tornyaink, e két dúc már rég az időben suhan. Legyen elérhetetlen szépségű, ronda frivol nyár és megkopott külsejű levénült akkord. Öljük egymást, mert azért tudom én, hogy nagy elhatározásában maga sem hagyott teljesen faképnél engem. Hátha valaha még találkozik a messze hordó üzemanyaghordónk, ha nem, üdvözlet magának innen, oda és hiába hősködünk. Két szomorú galamb él szomszédságban a nagy üres térben. Legyen szép napja és élete! Meg kell mondanom, én mellényúltam, maga is, higgye el még kétszázezer éven keresztül tudnám mondani, egyébként káros az egészségre és azt mondják helytelen olyan sokáig önerőből turbékolni. Turbékoljon öreg, turbékoljon ott a maga szigetén, én majd itt. De valamikor már be kéne fejezni. Azt mondja a kijelző, hogy a vadászpuskák csöve engem vizslat, ha nem vigyázok, bemérnek. Miért kell ilyen szomorú valósággal szembenézni. Az utolsó öt másodpercben kikapcsoltam. Menjenek, menjenek békével, az Úr legyen mindannyiukkal, azokkal is, akiket életemben soha nem láttam. Viszont az ötezred másodpercet előbb utóbb elbeszélem, hogyha ilyen meggátolhatatlan buzgósággal beszélek tovább. Én nem tudok haragudni magamra, ezért most befogom a számat. Éljen, éljen maga és én a két immáron vén. Hát ezt elszúrtuk öregem. Két szomorú, érzelmeiben megtört galamb nyökög tovább. Legyen egysejtű egysejti bádogbőrű bekecs. Indulunk, induljon más. Hajrá, hajrá! Abbahagyom juszt is. Négy vadászpuska élesedett. Ha elhallgatok, megint nyugalom lesz. Ég veletek, ég velem, magával különösen öreg, itt a szomszéd toronyban.


Nyitray György: A száműzöttek visszatérnek (szinopszis)


A száműzöttek visszatérnek

szinopszis







A fájdalommal átszőtt könyörgés / első rész




Egy Londonhoz képest is meleg tavaszi napon Tottit a volt magyar katonát éppen tetoválják. Beavatásra készül élete új szakasza előtt, mintegy eltűnődik az Angliában töltött évtizedén, és számadást is készít az öngyilkosságra készülő öreg kontinensről. Az angol fővárosban töltött idő felnyitotta a szemét, és a problémák felé fordította: a tömeges bevándorlás, az európai emberek önbizalomhiánya és öngyűlölete együttesen eredményezte azt, hogy pár órán belül a brit különleges erők végleg lezárják a nagyvárosaikat. A szükségállapotot az az összehangolt terrortámadás idézte elő, amelyik már nagyon régóta a levegőben lógott. Egy héttel korábban egy magányosnak tűnő merénylő a Brit Királyi Légierő tiszti klubját robbantotta fel, amely fájdalmasan közel helyezkedett el a Buckingham Palotához. A londoni válságstáb -a miniszterelnök vezetésével – azonnal elmozdítja a helyéről a város muszlim polgármesterét, és előkészületeket tesznek a muzulmánok lakta városrészek és London teljes lezárására majd a terrorsejtek megsemmisítésére. A polgári lakosság egy hetet kapott arra, hogy elhagyja a szinte háborús övezetté lett várost. Totti kivárja az utolsó órát, és csak akkor indul útnak. A fejvesztett tömeg után már csak katonai ellenőrzőpontok, és szinte üres utcák maradnak. De a nyugodt este mögött halálos csend lapul. Az egyik check-point-ot éppen akkor éri támadás, amikor odaér. Szerencsésen megússza a merényletet, és a skót tizedesnek azt is elárulja, hogy hazafelé tart Magyarországra. A még éppen hogy működő vasúti hálózattal sikerül kikeverednie London körzetéből, és egy elhagyatott vasútállomáson veszi fel autóval a régi barátja Kobra Csabi. Csabi évekig szolgált a Francia Idegenlégióban. Együtt próbálnak feljutni Dover kikötőjében a túlzsúfolt kompok egyikére, amelyik a kontinensre viszi őket. A francia partokhoz érve a horizonton égő városok tűnnek fel. A terrortámadások mindennaposak lettek Európában. A polgári közlekedés, a tömegkommunikáció akadozik. Feszültségteljes út veszi a kezdetét a Szentek Táborán – Franciaországon- és Németországon át. Kérdéses, hogy a megváltozott helyzet mennyire mutatkozik meg az üzemanyaghiányban, és a mindennapi élet folytatásában. A hosszú táv lepereg, Csabi is Totti épségben hazaér, bár tisztában vannak vele, hogy a magyarországi nyugalom, nem más, mint vihar előtti csend.




Évekkel korábban Irak és Szíria területén létrejött az Iszlám Államnak nevezett terrorszövetség. Moszul nagy és erős bázisa volt az újra hatalomra, és a Korán egyedi értelmezésére törő Szaddam rendszere után elnyomott szunnitáknak. Hadzsi Szalmán ISIS parancsnok házában egy fiatal muszlim jelentkezik szolgálatra. Jelleme visszahúzódó, tekintete hideg és fagyos. Félelem lengi körül minden mozdulatát. Még a tapasztal harcosok is rettegnek tőle. Ő Hassan al- Hidr – a Szunnita.




A bűntudat zsarnoksága/ második rész




A két barát útjai közben elváltak. Kobra és Totti is hazafelé igyekezett. Kobra Csabi a felhívásra jelentkezik, miszerint a hadsereg lengyelül beszélő embereket keres, Totti pedig úgy gondolja, hogy őt is várja már otthon egy levél. Meg is kapja a behívóját ahhoz az alakulathoz, ahol előtte évekig szolgált. Másnap útnak indul, és meg is érkezik a helyőrségbe. Az idő eltelt, mégse változott semmi. A közeli kávézót tettre kész fiatal katonák lepik el, akik kisebb vitába keverednek az idegennel. Másnap Totti jelentkezik szolgálatra, és örömmel tapasztalja, hogy a századának vezőnylőzászlósa az ő régi bajtársa: Holczi.




A zászlós örömmel fogadja Tottit, és az őrmester megismerkedik a kilencedik – kiképzés alatt álló – századával. Kerr századost, a parancsnokot még nem ismeri, a régi szakaszvezetőket Barnest, Vincét, és Kapitányt viszont igen. A kávézó nagyszájú újoncai Hosszú, Kossuth, és Szonja is feltűnik Totti új szakaszában. A kiképzés módszerei, a parancsnoki döntések hátterére, a felkészítés intenzitása éles választóvonalat húz az öreg katonák és a „kopaszok” között. A teljesítmény csak akkor lesz elismerve, ha mindenki átlépte és legyőzte a korlátait. A veteránok pedig elgondolkoznak azon, hogy húsz évvel korábban egy látható ellenségek nélküli világból hogy lett újra csatatér a hely, ahol élnek. A társadalom lenézett „jól fizetett zsoldosai” lassan újra honvédekké lesznek.




A vértapasz/ harmadik rész




A legenda és a szóbeszéd erősíti egy katona hírnevét. Jobb ha valakitől félnek, mert a félelem erősebb, mint a szeretet. Totti semmit sem tesz azért, hogy a pletykákat eloszlassa, ami a századában elterjedt róla, hiszen mindenki tudja: minden ilyen történet fele igaz. A kilencedik század kiképzése a végéhez közelít. Bár szükség lenne még körülbelül két évre, hogy a frissen besorozott állománnyal harcba lehessen indulni, a helyzet nem tűr halasztást. Kerr századost a menetparancs teljesen váratlanul éri: azonnal induljanak útnak, és foglaljanak védelmi állást Bird falu határvédelmi bázisa mellett a rájuk bízott határszakaszon a kerítés mellett. A feladat nagy, a hanyagság, a szakértelem hiánya, és a nemtörődömség is óriási méreteket öltött a század megérkezése előtt. A határ egy szépen felhúzott 179 km-es propagandaszelvény. Semmilyen védelmi képességekkel nem rendelkezik. Nem is egybefüggő. Ott ahol a bankvezérek birtokait keresztezi hiányos. Nincs aknamező, nincs bunker, lövészárok, vagy géppuskafészek. A jóhiszemű elriasztás és az optimista becslés vitelezte ki a több milliárdos beruházást. Katonailag nem több egy kampányfogásnál, egy roppant drága erődemonstrációnál, a kilencedik század mégis a legnehezebb feladattal néz szembe. ISIS beszivárgó egységek az éjszaka leple alatt megtámadják a bázisukat. Csak a szerencsén múlik, hogy nem mészárolják le őket. Kerr százados a lehetőségekhez mérten azonnal elrendeli a határszakasz teljes megerősítését. A szerb határral nem törődve magyar megfigyelőpontok települnek a jól belátható pontokra, géppuskák bújnak elő az akácbokrok alól. Jó adag szerencsével, az egyik járőr egy foglyot is ejt. Rasid a fiatal muszlim elmondja, hogy menekülttáborokban időztek Törökországban várva a továbbhaladást Németország felé, amikor férfiak jelentek meg, és azt mondták, hogy ők már egyenesen az újonnan megalakult Francia Kalifátusba tartanak. A családjukkal zsarolják őket, és az egésznek a vezetője a könyörtelen Szunnita Hassan al-Hidr. A tábori lelkész Sándor alezredes tiltakozik a század harci cselekményei ellen, de a falura hulló tüzérségi lövedékek alapjaiban rengetik meg a református pap hitét. Nincs elegáns háború, és egy háborúban mindenki csak veszít. És a magyar határvédelem is veszít, ha a Visegrádi négyek cseh és lengyel könnyűlövész dandárjai nem futnak be időben. Ám a magyar hadvezetés nem engedhet meg magának ilyen blamát: vasúton útnak indul egy T-72-esekből álló harckocsiszázad is. A kérdés az, hogy ki ér előbb a szorongatott kilencedik század határszakászára, miközben egy magyar elitkatonából álló diverzáns alakulat mélyen az ellenség – és a Szerb Állam területén- egy olyan akciót hajt végre, ami igen csak megrángatja az oroszlán bajszát. A Szunnita legjobb embereit mészárolta le a Kézbesítő főtörzsőrmester vezette raj, és az indulat felülír minden tervet. Több ezer feltüzelt – a hitében megsértett – muszlim veti rá magát a vékony magyar határsávra. Csak egy Isten van, ám ő tesz róla, hogy mi itt lent a földön sose értsünk egyet ebben. Az egész magyar századnak az első vonalban kell kitartania. A helikopterek segítik őket, de a cseh-lengyel kerekes páncélosok, és a magyar harckocsik még messze járnak. A magaslati állásokért öldöklő küzdelem folyik. Egy toronyból Holczi tizedeli az ellenséget, amíg a muszlimok gyilkos rakétatüzet zúdítanak a falura. Szinte párbajra készülnek a magyar katonák az ISIS harcosai ellen. Allahu akbartól, és magyar katonanótától hangos a déli határ. Tisztek, közkatonák keze ugyanattól a vértől ragad a fegyverhez, a bajonetthez. Így érkezik el az éjszaka. Mindenki várakozik és fülel hátha hallja végre a tankokat, ám Hassan maga vezeti az embereit, hogy a főcsatorna medrében átkarolják a kimerült századot. Nappal lesz az éjszakából, és a fényjelzős lövedékek úgy cikáznak a sötétben, mint a villámgyors szentjános bogarak. Sokan sebesületek, sokan fáradtak, mégis mindenki tartja a posztját a növekvő nyomásban. A lengyel konvoj egy része virradat előtt ér a harci cselekmény színhelyére. Az RPG-k csapdákba ejtik őket. Tottiék szakaszára vár a feladat, hogy a lengyeleket kimenekítse a gyilkos golyózáporból. A Szunnita érzi, hogy ott dől el minden. Az egész támadást egy lapra feltéve vezeti a csapdába csalt lengyelek ellen. A járműveket hátrahagyva evakuálják a felmentő csapatot, miközben Kerr százados légicsapást kér a saját vonalaira. A régi barátok maradnak hátvédnek, hogy fedezzék a lengyelek visszavonulását magyar területre, miközben a lőszer elfogy és szuronypárbajra kerül sor. A támadás megtörik, a Szunnita vérben fagyva fekszik, de a Grippenek már kioldották a napalm tölteteiket...




Európa halálát már sokszor és sokan megjósolták. Talán a kontinens nem is lenne igazán öreg kontinens ezek a kinyilatkoztatások nélkül. Ez a könyv kitér az önvédelmi folyamatokra. Izrael hatékony védelmére, a politikailag Kelet-Európának hívott tömb összefogására, a vezetők tehetetlenségére, és a téveszmére, hogy aki ide érkezik, az rögtön európaivá válik. A kis olasz sziget Lampedusa történetére, amelyik némely időszakban napi tízezer menekültet fogadott. Beszél a német, francia helyzetről. Beszél Nagy-Albánia megalakulásáról, és arról, hogy határok csak a fejekben léteznek. A külső határok nyitottságára, és a már megérkezett idegenek „frusztrált” érzéseire is kitérek. Mégsem minden fekete, és fehér. Vannak menekültek a történetben, akiket tényleg a háború űzött el az otthonaikból, és vannak hódítók is. Megmutatom milyen logisztikai, és morális nehézségekkel kell szembenézniük a magyar katonáknak. A bürokrácia, a politika, a parancsuralmi rendszer miként köti meg a döntéshozók kezét, és miként teszi roppant nehézzé a határszolgálatot teljesítő legénységi állomány mindennapjait. Beszélek a propagandafogásokról, a „reklámalakulatokról” a mainstream média hazugságairól. Arról, hogy nem csak a jövőnket kell máshogy szemlélnünk, hanem a múltunkat is. Heroikus küzdelemben mutatom be a magyar katonát is, aki semmi mást nem tesz, mint hogy megérti: az összetartozás, és a háromszínű pajzs a zubbony vállán ugyanazt jelenti. Nem jósolni kívántam, ez a kézirat fikció. Olyan elképzelt történet, amely bármelyik pillanatban bekövetkezhet.










BOÉR MÁRIA “JÁTSZOTT VEJNEMÖJNEN UJJA…”



BOÉR MÁRIA

“JÁTSZOTT VEJNEMÖJNEN UJJA…”




Bármennyire erőltette a szemét, már nem tudta kiválasztani Tila alakját az egyre távolodó embercsoportból. Nem volt hova elbújnia bánatával, a fülke és a folyosó is tele volt emberekkel. Elhelyezkedett a padon, s megpróbált valami kellemesre gondolni, de csak járt az agya gondolattalanul, mint egy mánus nélküli óra. Emlékfoszlányokba kapszkodott, de minél kellemesebb volt annak idején az élmény, amelyből az emlék keletkezett, annál kellemetlenebb volt rágondolni most, amikor minden befejeződött. Úgy érezte magát, mint egy űrhajós, akinek a hajója kicsúszott a pályájáról, beleesett az űrbe és egy ismeretlen bolygó vonzási körébe került. Vajon milyen ez a bolygó, élnek-e rajta emberek és ha igen, akkor milyenek? És mi köze neki ezekhez az emberekhez? Eddig nem is gondolt rá, hogy az ország keleti csücskében is emberek laknak, sohasem hallott róluk semmit, se jót, se rosszat, ezen a vidéken sohase járt, és semmi elképzelése nincs erről a világról. Délben ült vonatra és este fog megérkezni az utolsó kisvárosba, ahol éjfélig kell várakoznia a személyvonatra, amely csak reggelre fog megérkezni a határmenti faluba. Bizony, innen nem nagyon fog tudni hazaszaladgálni. “-Bízzál bennem, ne félj, visszahozlak, elintézem, ne félj!” - kiabált a vonat után Tila, de talán még ő sem hiszi, hogy ez lehetséges volna. Tila hamarosan elfelejti ezt az annyi ideig vajúdó, s csak épp megszületett szerelmet. S bármennyire sopánkodtak Reteanuék, hogy nem lesz kivel pótolniuk, de majd csak akad valaki, mert pótolhatatlan emberek nincsenek! Egy pár hónappal ezelőtt, amikor a Moldován oratórium bemutatására készülődtek, nem találtak egyetlen énekest sem, aki a szoprán szólamot el tudta volna énekelni. Őt kellett meghívni, pedig ő még főiskolát se végzett, a felvételin kétszer esett ki! “-Hangja kristálytiszta, de túl kicsi, operaénekesnő sohasem lesz magából!’ - mondták, s Melinda harmadszorra már a filológiára felvételizett. Ha akkor sejtette volna, hogy nemsokára “az avangárd zene királynője” lesz - ahogyan Flórián Zoli jellemezte később egy zenekritikájában -, bizonyára nem felvételizik román-angol szakra, s most nem kéne eldugott faluba utaznia. Reteanu megígérte, elintézi, hogy egy közeli faluba kerüljön, de hát Titusnak csak zenei körökben vannak összeköttetései, és nem sikerült semmit sem intéznie.

Már harmadéven abba akarta hagyni az egyetemet, de az apja nem engedte.

-Te mindennek csak nekikezdenél. Ha már elkezdted, miért ne lehetne befejezni? Utána elvégezheted a zeneakadémiát is!

Az akadémiára harmadszorra már egész biztosan felvették volna, de ő hallgatott az apja érveire, Apa aztán újranősült, s a mostohamama ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette:

-Egy huszonnégy éves lány már meg kell, hogy álljon egyedül a lábán!

Apja sohasem tudta megérteni, hogyan képes Melinda annyi időt és energiát pazarolni egy olyan ügyre, melyért nem jár semmi anyagi ellenszolgáltatás.

-A bevételből még a termet és a plakátokat sem vagytok képesek kifizetni! Mire való ennyi áldozat? Miért kell ingyen prókátornak szegődni egy olyan ügyhöz, melynek nincs se jelene, se jövője?

S most Melinda tizenhat órát utazik, hogy megérkezzék arra a helyre, ahol egyedül kell megállnia a helyén. Ahol nem lesz avangard zene és egyáltalán, semmiféle hangverseny, se zenekritika, se lemezfelvétel, se taps, se semmi! Amikor Melinda kétségbeesetten elrohant volt tanárához, s elsírta bánatát, az öreg azt mondta:

-Te még nagyon fiatal vagy. Életedben még sok ilyen fordulat lesz. Lassan majd megtanulod: nem azt kell tenni. amit szeretnénk, hanem azt, amit tennünk kell.

És most ő épp azt nem tudja, hogy mit kell tennie - illetve szeretnie. A román nyelv tanítását? Angol-román nyelvet tanult az egyetemen, de Erdély legkeletibb végében románt kell tanítania egy magyar tanítási iskolában.

Gondolatban elsiratta az együttes minden egyes tagját, s főleg Titust. aki őt felfedezte. Eszébe jutott az a nap, amikor megkapta Titus szűkszavú levelét: “Arra kérem, szerda reggel tíz órára jöjjön be a főiskolára, a harminckettes szobába.”

Élete legszebb napja volt!

*

A harminckettes teremben egy tíztagú együttest talált, főleg ütős és fúvos hangszereseket. Titus felugrott a zongorától és meglepően barátságosan fogadta. Melinda csodálkozott, mert eddig soha szóra sem méltatta.

-Maga zeneiskolát végzett, ugye? Nézze, miről van szó: el tudja maga ezt énekelni?

Egy kottát emelt fel a zongoráról és Melinda kezébe adta.

-Már hogyne tudnám! - válaszolta magabiztosan, de miután végigfutott szemével a partiturán, kissé megijedt. Ez talán dodekafon mű. De azért nekikezdett. A szokatlan ugrások után néha megtorpant: tényleg így van?

-Brávó! Maga az egyetlen, aki ezt első látásra le tudja olvasni. Úgy nézzen ránk, hogy mi most, ebben a percben alakultunk meg. Célunk az avangárd zene propagálása. Ne ijedjen meg, nem csak az én műveimet fogjuk előadni! Hajlandó artistának belépni ebbe a cirkuszba?

Melinda végignézett a társaságon. Többnyire ismerte őket. Lelkes szemű, izgága fiatalok voltak. Rajta kívül egyetlen nő volt még: egy hárfás. Az egyik fiú rávert a nagydobra, a másik pergetni kezdte a kisdobot, a kürtös szirénázott s olyan hangzavar keletkezett, hogy be kellett fognia a fülét.


Máris megijedt? Vállalja vagy sem?


Vállalom.

De amikor eléje tett még vagy öt partitúrát, újból megingott. A kéziratokon néha még vonalrendszer sem volt, de olykor még hangjegyeket sem látott, ellenben voltak színes lefele meg felfelé menő vonalak, körök, keresztek, satírozott meg üres négyszögek. Titus türelmesen elmagyarázott mindent.

-Ezeket most hazaviszi, áttanulmányozza őket, s holnap tíz órakor találkozunk ugyanitt.

A formáció, amelynek most már ő is tagja volt, újabb hangzavarral búcsúzott.

Három órára ért haza, apjáék már gebédeltek. Jobb is, legalább nem kell társalogni! Nehezen tudta megállni. hogy ne mesélje el apjának a történteket. Míg anya élt, apja kötelességszerűen végighallgatott mellette egy-egy hangversenyt. Értett a zenéhez, de nem ismerte azt a katarzisszerű élményt, melyet a zene vált ki a fogékonyfülű emberekből.

Arra is gondolt, hogy Öcsivel osztja meg az örömét, de ahogy elnézte szeles mozdulatait, már azt is tudta, mit fog válaszolni. Így csak ült az asztalnál és hallgatta Öcsit, akit mindig egy kicsit a fiának tekintett, az elején megjátszott fontoskodással - tizennégy éves volt akkor, Öcsi pedig tíz -. majd egyre növekvő felelőségérzettel. De az utóbbi időben Öcsi kiesett kiesett a kezei közül és Vili töltötte be a helyét. Mert neki mindig anyáskodnia kell valaki felett!

Ebéd után nekikezdett a partitúrák olvasásának. Apja csodálkozva nyitott be az ajtón.

-Hát veled mi történt?

-Apa, készülj fel a legrosszabbra. Modern zenét fogok énekelni.

- Újabb hóbort?

Részletekre nem volt kíváncsi. Apa sohase vette őt komolyan.

*

Az első hangversenyt a múzeumban tartották meg, és a kis teremben kevés ember fért el, de nagyobb közönségre nem is számíthattak. a lelkes taps azonban minden várakozást felülmúlt! Az egyik dal közben, melynek szövege összefüggéstelen magán- és mássalhangzókból állt, hallatszott egy kis kuncogás a teremben, de ez Melindát nem hangolta le. Kutatva nézett körül a teremben. Egyetlen énekest sem látott. Ez nemcsak azért bosszantott, mert jól esett volna egy kis elégtétel. Akkor ő már annyira magáévá tette ezeket a műveket, hogy személyes sértésnek érezte egyesek közömbösségét, értetlenségét. Olyankor szokott ilyesmit érezni, amikor jelenlétében kinevetik barátait, vagy lenézően nyilatkoznak legközelebbi hozzátartozóiról.

A hangverseny előtt megbetegedett. Hol fázott, hol melege volt, állandóan a torkát köszörülte - pedig hogy utálta addig az énekeseknek ezt a kényeskedésnek tűnő szokását -, az volt az érzése, hogy berekedt. Fogadkozott, hogy többé sohasem áll ki a pódiumra. Végül sikerült meggyőznie magát: most nem az a fontos, hogy bebizonyítsa: mégiscsak tud énekelni, ő itt egyáltalán nem fontos, az ő feladata az, hogy elfogadtassa az emberekkel ezt a zenét. “Csak egy hangszer vagyok a zeneszerző kezében, semmi más.”

A hangverseny után felkereste régi énektanárnőjét, aki a sikertelen felvételi vizsgákra készítette fel. Arra számított, hogy ha nem is volt a hangversenyen, de talán hallott valamit a sikerről. Igen, hallott róla, mondta, de szerinte az avangárd zene szélhámosság, komoly énekes nem vállalna ilyesmit.” - ez volt a maga szerencséje!” - tette hozzá merő gúnnyal. Melinda elhatározta, hogy a cél érdekében lenyel bármilyen sértést.

-Nem tudom, mit akar tőlem, mert ehhez nem is kell tudni énekelni!

Melinda énekelt egy részletet az egyik dalból , ahol technikai problémái voltak. Elvira néni befogta a fülét, és hisztérikusan kiabálni kezdett:

-Hagyja abba, az ég szerelmére, hagyja abba!

Végül megígérte, hogy hetente egyszer segít Melindának, de még az ajtóban is is utána kiabált:

-Aztán azokat szélhámosságokat el ne hozza nekem!

Melinda nemcsak énekórákra járt, hanem Pali bácsi modern zene kurzusára is, ellenpontot tanult, formatant és összhangzattant, habár a zene, amelynek szószólójává szegődött, hadat üzent a hagyományos összhangzattannak és formának. A filológiára is bejárt, de ott kevesebb lelkesedéssel végezte a kötelességét. Jobban érezte magát a bohém zenészek között, Vili szedett-vedett asztaltársaságában.

Vili először azon a napon vitte el a cukrászdai társaságba, amikor Titus megalapította a formációt, melynek tagjai később a zeneművek elvárásainak megfelelően bővültek. Aznap este hat óráig kínlódott kitörni vágyó boldogságával, végül felhívta Vilit telefonon. Nehezen szánta rá magát. Vili az Öcsi barátja volt, s Melinda gyermekkorában együtt rúgta velük labdát. Később a barátságból ártatlan első szerelem lett, s miután összevesztek, hónapokig nem beszéltek egymással. Csak akkor közeledett újból Vilihez, amikor Ildikóval kezdett járni. Gondolta, most már Vili is megnyugodott, s folytatni lehet a barátságot. De azért még mindig az az érzése, a Vili vonzódása több egyszerű baráti érzésnél.

Ültek vagy tizenötön egy icipici asztal körül, Melinda többnyire ismerte őket.

-Megszoktam a stresszt még az iskolában - folytatta Ildikó a megkezdett Melind megérkezése elött elkezdett vitát. - Második osztályos koromtól kezdve hangversenyeztem, országos és nemzetközi versenyeken szerepeltem, zenekarral játsztam, mint szólista…

-Rendben, ez eddig világos - válaszolta a brácsásból lett filológus Ödi, aki szabadidejében verseléssel foglalkozott. - De ha szükségét érzed a sztressznek, a sikernek, miért nem állsz ki most is a pódiumra, mint zongorista?

-Mert nincs közönségem.

-S az iskolában volt?

-Akkor eljöttek a nagyszüleim, unokatestvéreim, nagynénéim, az egész család. S ott voltak a barátaim, az irigyeim, a konkurencia. Most nem jönnek, mert már nem vagyok kuriózum.

-Tehát csodagyerek voltál.

-Nem - szólt bele a vitába Etelka, aki valahol Piripócson hegedűtanároskodott. - Én is játsztam zenekarral.

-Ezek szerint ti amolyan meg nem értett zsenik vagytok.

-Nézd, Ödi - vitatkozott tovább Ildikó -, nekem van bátorságom beismerni, hogy nem voltam csodagyerek, és nem vagyok félretolt zseni, s nem értem, hogy miért néztek úgy rám, mint egy szerencsétlen flótásra? Bejutottam a zeneakadémiára. Letettem az államvizsgát. Kihelyeztek egy kisvárosba - és nem falura! Minden O.K. Melinda kétszer felvételizett, Levente csak egyszer, de nem sikerült bejutniuk. Nem értem, mi sajnálnivalót találtok rajtam?

-Engem nem elégítene ki egy zenekarban való hegedülés - szólt közbe Etelka. A fúvósok alig fújnak egypár hangot, és ők mégis szólisták, mert egyedül fújnak, vagy esetleg ketten, hárman egyszerre. Annyi temérdek ütem szünetük van, hogy a karmester fel kell ébressze őket, amikor ők következnek. Ezzel szemben a hegedűsök húszan húzzák egyszerre ugyanazt a dallamot, mint kórusban az énekesek.

-Ápropó, a kórus - avatkozik a vitába egy énekszakot végzett lány. - Én végül a filharmónia kórusába kerültem és még örvendek, hogy a városban maradtam!

-Én nem sajnállak benneteket, szólalt meg Levente. Csak nem értem, hogy Etelkának miért van szüksége a műkedvelő színjátszásra? És Etelka miért ír zenekritikát? Ti hangszeres zenészek vagytok.

- Voltunk - jegyezte meg epésen Etelka. - Én végül muzikológiát végeztem az egyetemen.

-Épp ezt nem értem. Ennyi siker után…

- Hagyjuk már abba ezt a meddő vitát! Én is megkérdezhetném tőled: miért írsz?

-Mert tehetségesnek érzem magam.

-Mi ezen már rég túl vagyunk.

Melinda odasúgta Vilinek:


Te mit keresel itt?

-Jól érzem magam közöttük.

Melinda sokat tudóan bólogatott. Akkor már sejtette, hogy Vili a nagybőgőzésen kívül valami egyébbel is foglalkozik.

-Miféle gyöngy ez már megint, Éva? - dobta be a témát Levente, a csellistából lett joghallgató, aki szabadidejében rock-zenét énekel egy maga alapította zenekar élén.

-Kezdődik a mindennapos műsorszám - jelentette be Miklós, a brácsás, aki az Ars Antiquában középkori műveket muzsikált, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, csupa ügyszeretetből.

A képzőművészeti egyetemen dizájn szakos Éva, aki eddig meg sem szólalt, készségesen elegyedett a beszélgetésbe.

-Hát először is hadd tegyek fel én is egy kérdést Leventének: te miért hagytad abba a gordonkázást, ha végül mégiscsak zenével foglalkozol?

-Jogászként majd jobban megfizetnek, rock-zenéhez pedig elegendő az a tudás, amit a zeneiskolában szereztem. De nem válaszoltál a kérdésre: mi van a nyakadban?


Bab. Saját gyártmány.


És nem szárad el?


Nem, de nem árulom el, hogy miért nem.


S ez itt a füledben?


“Az egyik fülében lógjon két agát…”


S milyen remek sarud van!

Röpködtek a szellemességek. A végén már olyan durva és nyílt célzásokat tettek a butaságára, hogy Melinda arra gondolt, Éva rögtön feláll és kirohan. De nem! Csak ült keresztbe tett lábakkal, és olyan magabiztosan, mintha a bókok gúnyos mellékízét meg sem érezte volna. Élvezte, hogy ő a társaság központja, s tartásában volt valami leereszkedő fölényesség. És minden oka megvolt a fölényességre, mert a fiúk arcáról leolvasta, hogy szívesen lefeküdnének vele!

Melinda akkor megelégedéssel hallgatta a szakmai érvényesülésért küzdő asztaltársaság dillémáit. Neki mégiscsak jobb dolga van! Felsőfokú végzettség nélkül ő mégis szólista lett egy zenekar élén! Az új utakat kereső zeneszerzők közül egy párnak bizonyára sikerül időtálló műveket komponálnia. De ha nem, akkor is egy érdekes kísérletezés aktív résztvevője lett!

Hazafelé menet Melinda faggatni kezdte Vilit.


Valld be őszintén, hogy komponálsz.


Ugyan.


Létrehoztál egy zenekart és karmesterkedsz.


Hülyeség.


Megvan! Írsz!


Előtted nem lehet titkolózni - vallotta be bosszúsan Vili.


S mi a terved?


Semmi. Úgy látszik, én csak most jutottam abba a szentimentális időszakba, amelyen mások már rég túlestek.


Csak nem szerelmes verseket írsz?


Mindenfélét.

Melinda alig tudta palástolni csodálkozását. Vili verseket ír! Ő, aki mindig nehezen fejezi magát, aki beszélni sem tud, aki mindig keresi a szavakat, akinek néha a legegyszerűbb kifejezések sem jutnak az eszébe, hebeg-habog - aztán kitalál egy új kifejezést. Napokig könyörgött neki, amíg végül meggyőzte, hogy mondja el egypár versét. Gyors, monoton hangon darálta a szöveget, hangját a vesszőknél sem emelte fel, a pontoknál sem ejtette le. Melinda akkor azt hitte, hogy a versek a színtelen előadás miatt tűnnek hidegen tárgyilagosaknak, póztalanoknak, prózaiaknak. De később, amikor elolvasta őket, nem találta unalmasnak a verseit. Vilit nem szabad dicsérni, mert gyanút fog, és megsértődik. Melinda tudta, hogy Vili most boldog, irreális terveket sző, de nem beszél róluk, inkább megjátsza a fölényest: -Gyerekes dolgok ezek, játék, amivel elszórakozom egy ideig, amíg meg nem unom. Hogy ő tehetséges? Ugyan! Hülyeség - Elcsépelt kifejezések ezek, hallgasd csak… Nem szabad megcáfolni! - Még sok csiszolni való van rajtuk, de nekem úgy általában tetszenek. - Nem kell komolyan venni, újabb hóbort, majd elmúlik. - Arra nem gondoltál, hogy elküldd valamelyik szerkesztőségbe? - Ugyan. Nem érzem szükségét annak, hogy nyilvánosan mosogassam lelki szennyesemet.

Melinda megkérte, hogy hagyja nála a kéziratot, még át akarja olvasni a verseket. Másnap kiválasztott egy párat, legépelte őket, és elküldte egy hetilapnak. Két hét múlva megérkezett a válasz: “Versei nekem tetszenek, és átadtam a versrovatnak. Ha nekik is tetszik, majd értesíteni fogják. Addig is, jöjjön fel a szerkesztőségbe, vagy írjon: kicsoda, micsoda - miért csoda?

Melinda csak napok múlva merte megmutatni Vilinek a levelet. Felkészült a felháborodásra, de ilyen méretű tiltakozásra mégsem számított! Elmondta őt mindennek, hatalmas crescendoban fokozta a súlyosabbnál súlyosabb jelzőket, amelyek végül a tolvaj szóban érték el kulminációs pontjukat. Ezek a versek az ő ma-gán-tu-laj-do-nát képezi, és Melinda egyszerűen el-lop-ta őket! Végül kijelentette, hogy bemegy a szerektőségbe és vissza fogja kérni a verseket.

Másnap jelentkezett Melindánál az ő kisfiús zavart mosolyával, s elmesélte sorozatos baklövéseit. Egymásután három embernek hadarta el az előre megfogalmazott szöveget, míg végül rátalált a versrovat szerkesztőjére, aki olyan udvarias volt, hog Vili ott helyben át kellett fogalmazza a begyakorolt mondanivalóját, ami, persze, nem sikerült a legfényesebben! A verseket közölni fogják, de várni kell. És Vili - megbabonázva a szerkesztő udvariasságától - rászánta magát a várakozásra.

Most, miközben egyedül utazott új élete felé, kissé sajnálta, hogy Vilit kiengedte a kezei közül. Igaz, hogy Vili határozatlan, de Tila is az! Csakhogy Vili határozatlansága, önbizalomhiánya, félénksége a tapasztalatlanságából ered, míg a Tiláé épp ellenkezőleg: a tapasztalatból. Vili még mindig kisfiú. Tila ellenben tíz évvel idősebb Melindánál. Vili első verseit Melinda küldte be a szerkesztőségbe, s Tilát is ő vette rá, hogy újból nekikezdjen festeni. Ők már mindketten megtalálták önmagukat, Melinda pedig egyedül utazik az ország egyik legfélreesőbb részébe Mennél inkább távolodott az ország közepétől, annál inkább erősödött benne a szorongó érzés: az élet perifériájára került. Mennyit harcolt a Tila pesszimizmusa ellen, s most ugyanolyan gondolatok foglalkoztatják őt is.

-Mondd, Tila, szoktál te festeni?

-Minek? Én rajztanár vagyok Valamikor azt hittem, hogy a leggyengébb festő is több az átlagembernél, csupán azért, mert művészettel foglalkozik. Később rájöttem arra, hogy ez is lehet mesterség, hogy itt is vannak szakmunkások.

Szakmunkás. Ez lesz ezentúl ő is. Mennyire nem tudta megérteni Tilát! S lám, élete első fordulópontján, eleve lemond ő is mindenről. Dehátőt a körülmények kényszerítik a lemondásra. Mit lehet tenni egy eldugott faluban az ő kristálytiszta hangjával, amelyet valósággal a modern zenére predesztinált a természet?

-Miért nem nősülsz meg, Tila? - mondta ki egyből, amit gondolt, de rögtön meg is bánta Csak azután jutott eszébe, hogy tila elvált ember,

-Szokatlan kérdéseid vannak m, Melinda. A nőkkel is úgy jártam, mint a festészettel: túl szépeknek képzeltem őket.Valamikor például azt hittem, hogy a nőknek van lelkük.

-S nincs? - képedt el Melinda, - Eddig a férfiak azt állították, hogy nőknek nincs eszük. De hogy lelkük se volna…

S ha majd a faluban valaki megkérdezi tőle, űgy ahogy ő kérdezte Tilától, hogy miért nem ment férjhez? Faluhelyen egy huszonnégyéves lány má vénkisasszonynak számít. Mit fog felelni? Hogy nem volt kihez? De igen, volt: Vili, Tila Viktor. Tilát Viktor előtt ismerte meg. És mégis Viktor volt az első férfi! Ezért isTila a hibás! Nem vette észre, hogy az a jóbarát, akivel minden gondolatát megosztotta, tulajdonképpen a gyengébb nemhez tartozik.

Miután megkapta a kinevezését, sokáig gondolkozott, írjon-e Viktornak? Végül úgy határozott, hogy nem alázkodik meg. Pedig Viktor tudott volna segíten. mindenkit ismer, mindenhova be tud jutni. Nem volna szabad ennyire büszkének lenni, mindent meg kellett volna próbálni a cél érdekében. Viktorral a kapcsolatot már régebben befejezte, neki semmi esetre sem fog írni. Esetleg azoknak a zeneszerzőknek, akiknek a műveit bemutatta, akik a műveiket tulajdonképpen neki komponálták. Van Reteannak egy remek énekese? Hát akkor akkor írjunk szoprán szólamokat. A legképtelenebb kombinációk születtek: zene nagydobra, triangulumra, vadászkürtre - és énekre. Az ő icipici hangja hogyan is tudott érvényesülni a nagydob és a vadászkürt felett? Talán azért, mert annyira átütő. A Moldován-oratórimban hatalmas zenekari apparátus élén énekelt. Talán már nem is olyan kicsi az ő hangja!

Mielőtt a rádióhoz ment volna, összetalálkozott Viktorral. Lám, még a főváros sem elég nagy ahhoz, hogy véletlenül össze ne találkozzanak.

-Gyere, igyunk egy kávét.

-Nincs időm, dolgom van, Reteanuékkal kell találkoznon

-Elkísérlek, megvárlak, s utána feljössz hozzám.

-Nem lehet. Sokáig tart.

-Nem baj Legalább meghallgatoma elgújabb hangszáltekerő mutatványaidat.

-Oda téged be sem engednek.

-Hova?

-A rádióhoz.

-Hogy engem nem engednek be a rádióhoz? Ugyan…

És beengedték. Pedig még Melindát is leigazolták, és először feltelefonáltak, hogy valóban felvétele van?

Felvétel után Viktor bevitte egy bárba.

-Mesélj, mi van veled? Két konyakot kérünk, Vica, és két feketét.

-Már elfelejtetted, hogy nem iszom tömény italt?

-Csak egy konyakot kérünk, és egy sört, Vica drága. De a kávét jó erősre főzze! Csinos nő ez a Vica, ugye? Láttál az új hazai darabban? Egyik legjobb alakításom! S te hogy kerültél ide? Ja, igen a felvétel. Nézd meg okvetlenül ezt a darabot! Sziporkázó humor, pergő cselekmény - remek!

A szomszéd asztalnál három fiatal lány a csodálattól kábultan figyelte Viktort, aki - miután észrevette, hogy közönsége van - egyre hangosabban beszélt. - Milyen csodálatos hangja van - állapította meg Melinda - s milyen jól tud vele bánni! Még a rezolására, a hang elhelyezésére is figyel! A suttogó és mégis világos pianisszimitól a dörgő fortéig számtalan színárnyalatot ismer. Akár énekórákat is vehetne tőle! A lehetetlen ötlettől elmosolyodott. Viktor nyugtázta mosolyt, és még lelkesebben szerepelt. Viktor újból sört és konyakot rendelt, és Melinda kezdte jól érezni magát csendes magányában. Jó ideje nem figyelt már ré, csak a hangját hallgatta, anélkül, hogy felfogta volna a szavak értelmét. De egyszer csak felfigyelt. Viktor már harmadszor ejtette ki a “házasság” szót.

-Mellettem egész nap énekelhetsz. Háztartást nem kell vezetni, gyereket nem akarunk.

-Ki nem akar gyereket?

-Próbálj reálisan gondolkodni, Melinda, mindkettőnket lefoglal a hivatásunk. Tulajdonképpen mit akarsz?

-Mást szeretek.

Ezt csak azért mondta, hogy lerázza magáról ezt az öntelt alakot!

-Hagyd már ezt a hülyeséget! Ha az a férfi akarna valamit tőled…

-Nem mindenki olyan magabiztos, mint te!

-Az a férfi egy impotens alak, érted?

Melinda felugrott a székről és elrohant. Pedig talán igazat mondott Viktor. Tilát sohasem látta más nővel, de Melinda mégis őt szerette. Talán majd írni fog Viktornak később. Ez még nem jelenti azt, hogy férjhez megy hozzá! Viktor állandóan megcsalná a hódolóival!

Az állomásról egyenesen Tilához ment. Még tusolni sem szaladt haza, a csomagjait sem tette le. Most tisztázni fog mindent, tovább nem lehet halogatni.

Ahogy az ajtón belépett, terpentinszag csapta meg az orrát.

-Itt rosszul leszek a szagtól. Szervusz. Most jövök az állomásról. Egész éjjel nem aludtam, és éhes vagyok. Te pedig ilyen bűzzel fogadsz engem.

Tréfával próbálta elütni a meghatottságát, Tila fest!

Tila zavarban volt, mint egy kisfiú, akit valami csínytevésen értek.

-Nincs semmi ennivalóm. De főzök egy kávét - s már szaladt a rezsü felé. Útközben megtorpant, irányt változtatott. Kinyitotta az ablakot, majd visszarohant Melindához, vállára tett egy kabátot, aztán ideges mozdulatokkal a vásznat, ecsetet kezdte arrább tolni. Melinda segíteni akart.

-Te csak ülj le, és helyezd kényelembe magad. Én leszaladok ennivalóért.

Melinda végignézett a szobán. A lécből összetákolt divány nagyon jól megfér a rikítóan színes huzatú karosszékkel. S az üres, dísztelen konyhaasztsl sem üt el az aranyrolnis faltól, amelyet az előbbi lakótól örökölt Tila. Itt a szék kimondottan az ülés, a divény kimondottan az alvás, az asztal az evés célját szolgálja. A parkttet újságpapírok védig, Melinda százszor is elolvasta már a címeket? +nem mindenhol leányálom postásnak lenni.” “A bőrők, cipők csau úgy kisétáltak a gyárkapun.” “Ahogy te tudsz, Ilona!” Mit tudhat ez az Ilona? A címnek van valami pikáns íze!

Végül megérkezett Tila. Fehér papírt terített az asztalram felvágta a túrót, sajtot kenyeret, csak úgym a csupasz asztalon, mert Tilának természetesen evőeszközei se voltak.

-Megint találkoztam iktorral.

-S az ki?

-Színész. Méghozzá nagyon jó színész! Filmekben is játszott. Pár hónappal ezelőtt ezelőtt ismertem meg a fővárosban, mikor a Miorițát mutattuk be - emlékszel, ugye?

-Mesélték a Miroța sikeréről, de Viktorról nem.

-Egy vendéglőben ismerkerdtünk meg vele. Syínin9vendékekkel őlt egí asztalnál,s mi kénytelenek voltunk melléjük telepedni, mert nem volt szabad asztal.

-Már tudom is, hogy kiről beszélsz! Beképzelt alak!

-Úgy viselkedett, mint egy primadonna. Megvető mozdulattal félretolta a flekkent, és hívatta a főnököt. A pincér alázatosan tűrte a műfelháborodástm s udvariasan ismételgette: Igenis, művész úr, tökéletesen igaza van, művész úr! ű Pedig a karaj sovány volt, csont nélküli, nem találtam rajta semmi kifogásolni valót. Kedvem kerekedett megleckéztetni ezt a hatalmát fitogtató embert. - Adja csak ide azt a sültet, megeszem én! Magának majd hoznak mást. Nekem ez is jó. - De Viktor egy teátrális mozdulattal visszahúzta a tányért, s gúnyosan nézett rám. - már megbocsásson, kisasszony, de ezt a sültet én rendeltem, és azt teszem vele amit akarok! Lesz szíves kicserélni - fordult újból a pincérhez - , s hozzon a kisasszonynak is egy ugyanolyat, mint nekem. Száraz volt és kemény, mint a cipőm sarka - tette még hozzá megjátszott bosszúsággal. Viktor egész este velem foglalkozott, egy kissé lekezelő modorban és a gyengébb nemnek kijáró fölényes udvariassággal. Az én társaságomból már csak kevesen maradtunk az asztalnál, s éreztem, hogy nekem itt már nincs semmi keresnivalóm, de valami kellemes tehetetlenségi érzés valósággal a székhez láncolt. Talán többet ittam a kelleténél! Fél tizenegykor hihetetlen dolog történt! Viktor felállt, és halkan odaszólt hozzám: - Gyere! - És én mentem.

-De miért? Tetszett neked?

-Lehet, hogy imponált a fölényessége. Meg aztán meguntam a várakozást, amíg megjelenik a mesebeli herceg. mondd, Tila, neked nincs senkid?

-Emlékszel, mit válaszol Szindbád a keleti hercegnő kérdésére? - Szereti Ön az embereket? - Igen az Embert, nagy E-vel szeretem, de sehol sem találom. Ugyanúgy válaszolhatnék én is a nőkre vonatkozóan: a Nőt nagy N-nel szeretem, de sehol sem találom.

-Nagy N-nel nem is fogod megtalálni.

Közben egy “nő”, kis n-nel, ott ült mellette karnyújtásnyira, de Tila nem nyújtotta ki a karját. Ha tudnék úgy viselkedni, mint Éva... De nekem nem is állna jól! Viktor mellett nem kell kacérkodnom. Vajon miért nem?

-Sohasem beszéltél a házasságodról.

-Nagy szerelem volt mindkét részről. Aztán Enikő kiábrándult belőlem. Nem az emberből, hanem férfiból.

Igaz volna, amit Viktor mondott Tiláról? Nem hiszem! Tila elvesztette az önbizalmát.

Miután Melinda megkapta a kinevezését, először bele sem tudott gondolni a részletekbe. Kongott az agya, mint egy üres hangversenyterem. Tila másnap elutazott nyaralni, s ő egyedül maradt az elkeseredésével, Ha a teljes kilátástalanság-érzés egyből, hirtelen uralkodott volna el rajta, ha a végső kétségbeesés nem az elutazás előtt, hanem rögtön az elején kitör belőle, ha ő már rögtön az első alkalommal elsírja magát, és segélykérően a Tila vállára borul, akkor talán Tila nem utazik el, és akkor minden másképp alakul.

Két hét múlva megérkezett Tila levele.

“Párokra szakadozva ereszkedtünk le a hegyoldalon. Pikáns viccekkel kiabáltuk tele az erdőt. Fenyáerdő volt, büszke, bölcs, szigorú fenyves. Mintha egy templomot szentségtelenítettünk volna meg!

-Mit keres ez a fenyves a mi társaságunkban? - kérdezte az egyik és mi szellemesnek találtuk a kérdést.

Valaki megszólalt, hogy szomjas. Hirtelen mindenki szomjas lett! Déli csendjéből riasztottuk fel a falut. Beleolvadt a tájba, eggyé vált a szántófölddel, a fenyvessel, az éggel. városon sohasem gondolok arra, hogy körülöttünk erdők, mezők vannak. Ott az ember úgy érti, hogy az egész világ egy nagy város. Hogy először voltak a városok, aztán lettek a fák, a virágok, az állatok.

Állt az öreg paraszt a háza előtt, hátratett kezekkel, hajlott háttal és mégis egyenesen. Egymás szavába vágva elmondtuk, hogy a szomszéd nyaralóból jöttünk, sorra bemutkoztunk, foglalkozásunkat is megmondtuk. Kérdésünkre, hogy hol lehet vizet inni, felemelte a jobb kezét, s hüvelykujjával az udvar felé mutatott. Nekirontottunk a kútnak, lespricceltük egymást vízzel. Az öreg hátra se nézett a nagy ricsajra. Szerettem volna odamenni hozzá, és elbeszélgetni vele. Valamit tudott, amit én nem tudok, s ezzel tudással együtt született. Ez az öregember tudja, hogy mit kell tennie. Aszületett, hogy a földet művelje. Valósággal beleszületett a hivatásába. Ha kiszakítják ebből a környezetből, talán gyámoltalanná válik A városban percekig állna a járda szélén, s nem merne átmenni a zebrán.

Visszafele menet nagyon megcsendesettem. Néha leesett egy-egy toboz, súlyosan, sokatmondóan. Itt a fenyőtoboznak is súlya van, Egyik hivatását elvégezte, következik a másik: avar kesz belőle.”

Miközben Melinda a levelet olvasta, egyre gyűlt benne a harag Pár hét múlva el kell indulnia egy ismeretlen világ felé egyedül, kiszakítva a megszokott környezetéből, ahol eddig otthon érezte magát. És Tila gy öreg parasztról ír neki, aki beleszületett a hivatásába, és aki más környezetben gyámoltalanná válna. De mi köze Tilának ahhoz az öreg paraszthoz? Mellette egy embernek derékbe tört az élete. S ő ezt észre sem veszi! Beszélni kéne, sírni, toporzékolni, kiabálni, zokogni! Nemsokára talán ő is találkozni fog egy üreg paraszttal. S a fenyőerdőben talán neki is lesznek a Tiláéhoz hasonló gondolatai. Tila mindenben előtte jár. Pár év múlva talán Melinda is ugyanolyan céltalannak fogja érezni az életét. Beszélni kéne Tilával, megkérdezni, hogy van ez? Más megoldás nincs?

Igaz, hogy már beszéltek egyszer erről. Tila szobájában ültek. A divány előtt a régi újság hevert, az “Ahogy te tudsz, Ilona!” című cikkel. Mit tud ez az Ilona, és mit tud Éva, és most pedig mit tud ez az öreg paraszt - és mit akar az élettől Tila?

-Azt mondtad, hogy a magabiztosság tulajdonképpen kompromisszumon alapul. Hogy csak az az ember tud magabiztos lenni, aki nem vesz tudomást a “mellékkörülményekről”, melyek a biztonságát megingathatnák. Azt mondtad, hogy ez struccpolitika. Hogy a hatrozottság tulajdonképpen gyávaság. Nálam nem a “mellékkörülmények+ ingatták meg az önmagamban vetett hitemet, hanem nagyon is fontos, életbevágóan fontos körülmények. Remélem, boldog vagy. Bebizonyosodott, hogy igazad van.

-Én nem akartalak téged meggyőzni. Te mind vitatkozol velem. Én csak féltettelek, mert annyira fiatal vagy és naiv. Még a kinevezésed előtt is olyan magabiztosnak tűntél! És még mindig nem tudod elképzelni, hogy mások életében is vannak málypontok, hogy mások esetleg már többször átestek ilyn válságon.

-Te magadról soha semmi konkrét dolgot nem mondtál. Csak úgy általában keseregtél, s ez idegesített, mert úgy tűnt, mintha semmi okod sincs a pesszimizmusra. S ha mások már többször átestek ilyen válságon, ez azt jelenti, hogy magára kell hagyni azt, aki először esik át rajta?

-Évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy többé sohasem nősülök meg A feleségem elszöközz. A legjobb brátommal. Most sem értem, hogy miért kellett szöknie? Nem álltam volna útjába. Sajnálom, hogy nem te voltál az első. Elhatároztam, hogy többé nem leszek szerelmes. Attól félek, hogy nem leszek képes kitartani az elhatározásom mellett. De nekem ezt nagyon meg kell fontolni. Addig is arra kérlek, ne ess abba a hibába, amibe én este, annak idején: ne várd, hogy az emberek maguktól segítsenek, és ne zárkózz el a bánatod elefántcsonttornyába.

*

Az állomásra kijött a Vili társasága. Melinda eddig nem tudta, hogy ennyire ragaszkodnak hozzá.

-Egy év múlva ugyanez a sors vár rám is - mondta Ödi. - De írni bárhol lehet - úgysem közlik.

Melinda meglepődött, amikor Évát az Ödi karjába csimpaszkodva látta.

-Jövő hónapban összeházasodunk - fordult kihívóan a többiek felé.

Vajon a falusiaknak is tetszeni fog a csuklóján, bokáján, nyakán, fülében csüngő-függő ékszerkiállítás?

Eljött Titus társasága is. és a fiúk, hogy kedvében járjanak, emlékeket idéztek fel, s nem sejtették. hogy Melindának egy-egy késszúrást okozott minden szavuk.

Emlékeztek, amikor Hollandiába utaztunk? A fesztivál végére értünk oda. Lejátsztuk a műsorunkat s rögtön jöttünk is vissza, mert nem volt pénzünk szállodára. Florán Zoli interjút akart készíteni velünk és nem értette, hogy miért vagyunk oly lehangoltak.

Az interjú végül elkészült, de egész másról beszélgettek. A múzeumban kereste fel őket Zoli, egy próba szünetében. A múzeumlátogató közönség megbotránkozva nézte az ő kis fura társaságukat: a lobogó hajú fagottost, aki a Miereanu mű szerkezetét rajzolta egy papírra, meg az irgága Petit, aki a Sursum cordáról magyarázott erősen gesztikulálva: Hét struktúrából áll, szimbólumokból, mint például a kiáltás, sóhaj. szeretet és mi erre szabadon választhatunk motívumot.

-Sok művet dedikáltak neked, Melinda - fordult hozzá Florián. - Meg vagy győződve arról, hogy ezek mind remekművek?

-Nem. De Brunschwck Teréz sem tudhatta, hogy a Fisz-dúr szonátát. melyet neki dedikált Beethoven, száz év múlva is ismerni fogják. S mégis szerette a művet, mert az ő kora életérzését fejezte ki, s nem gondolt arra, hogy megállja-e vagy sem az idő próbáját.

A vonatban ülve Melinda tovább folytatta a gondolatot. Ezeket az avangárd műveket többnyire nem érti a közönség, s ha az utókor is elfelejti őkEt, akkor mi értelme volt annyit bajlódni a bemutatásukkal? De Beethoven sem tudhatta biztosan, hogy minden műve időtálló lesz. Mégis megírta őket. E pesszimista gondolatok Tilára emlékeztették. Tilát végül sikerült kiragadni a tehetetlenségből, s most ő az, aki értelmetlennek érzi eddigi s főleg az eljövendő életét.

-Bízzál bennem, visszahozlak, elintézem ne félj! - kiabálta Tila a vonat után. És muszáj bízni Tilában, mert valamiben meg kell kapaszkodni.

-A megismerés nem egyéb, mint csalódás, kiábrándulás. Ha az egyén sorsát követed végig, ugyanerre a következtetésre jutsz. Élete során az ember összesűrítve végigéli az egész világ történetét. Először halként úszkál az anyja méhében. Abban a pillanatban, amikor a gyerek világra jön, óriási sokkon megy keresztül. Mert nemcsak az anya küzködik, hogy világra hozza gyermekét, hanem a gyermek is megtesz minden tőle telhetőt, hogy megszabaduljon a se ide, se oda tartozás szorító börtönéből. Ez az első borzalmas tapasztalata, s utána következnek az élet számtalan pofoncsapásai.

-Ezek szerint a gyermek se boldog?

-Legyőztük a természetet, s ahelyett, hogy büszkék lennénk arra, hogy mennyi mindent tudunk, egyre kisebbeknek, jelentéktelenebbeknek érezzük magunkat a VILÁG nagyságához képest. Hány millió naprendszer és hány billió bolygó van a világon!

-Én ezt csodálatosnak tartom, Hogy a világ olyan hatalmas és az ember…

-Miféle ember? Te csak földi viszonylatban tudsz gondolkozni. Kozmikus távlatból nézve…

De miért kell mindent kozmikus távlatból nézni? Mi bajod neked a világegyetemmel? S miért aggaszt téged az emberiség állítólagos boldogtalansága? Tól nagy gondot vállaltál magadra, Tila! S ezzel tulajdonképpen a kicsi, mindennapi gondok vállalása felől mented fel magad. Éld a magad kis élteté, Tila!

S ezeket a szavakat ő mondta, Melinda, s nem is olyan régen! Most meg ő az, aki azon gondolkodik, hogy utókor vajon elfelejti azokat a zeneműveket, melyeknek bemutatására oly nagy gondot fordítottak! Mit számít az, hogy a közönség érti vagy sem ezt a zenét! Nem elég, hogy ő érti és szereti? De hiába szereti, ha többé nem foglalkozhat vele. S az emberek semmit sem fognak veszíteni azzal, hogy Szamossy Melinda többé nem énekel.

*

Másnap reggel jelentkezett az iskolában.

Sajnos, nem tudjuk biztosítani megfelelő óraszámot. Át kell majd járnia a szomszéd faluba is - mondta az igazgató- - Vagy esetleg adhatunk egy pár énekórát-

Erre felcsillant Melinda szeme!

-Az nagyon jó lesz! És tessék mondani, van az iskolának énekkara?

-Nincs. Az énektanárunk rajzszakos, kórussal nem foglalkozik, de nagyon örvendenénk, ha maga elvállalná.

-Tulajdonképpen én sem értek ehhez. Talán van az iskolának kottatára.

-Maga honnyn cseppent ide? Könyvtárunk van, de kottatár …

-Nem baj, majd kitalálok valamit- És hol fogok lakni?

Tudok a közelben egy kiadó szobát. Most rogton meg is nézheti.

Miután Melinda megegyezett a falusi asszonnyal, bevonult csomagjaival a szobájába, és elkezdett kicsomagolni. Hirtelen olyan borzalmasan szorongó érzés fogta el, hogy még a lélegzete is elakadt. Kirohant a konyhába.

-Nem engedi meg, hogy átrendezzem a szobát?

-Mi nem tetszik a kisasszonynak? Ezek a bútorok már húsz éve ugyanott állnak. Más lakóim is voltak, tanáremberek, senkinek sem volt kifogása a szoba ellen-

Melinda visszament a szobájába, és gondolkozni kezdett. A zeneiskolában sok kórusművet énekeltek, de amelyiknek eszébe jutott a dallama, annak elfelejtette a szövegét és fordítva. Végre eszébe jutott egy dallam. Na, lássuk csak! Vajon meg lehet oldani falusi gyerekekkel? Az első négy sor egyszólamú Mastuoso, csak a középső két sorban, az Allegróban lép be az alt szólam, a vége pedig újból egyszólamú. Meg lehet oldani! Hogy is van a szöveg?

“Játszott Vejnemöjnen ujja, harsogott a hárfa húrja, hegy, völgy zengett….nem: “hegy-völgy rengett, szikla zengett, mind a.….mennydörögnek”, mik mennydörögnek? a sziklák, nem a sziklák zengnek - hol énekel Vejenmöjnen? a tengerparton, tehát: “mind a szirtek mennydörögtek”. S most lássuk az Allegrót: “Még a fák is vígadoztak, mezőn tuskók táncot roptak”..... “légben szárnyon kik repülnek …..leülnek, hová ülnek le? a lábukra - nem elég, még kell egy háromszótagú szó, “lábuk ujjjára leülnek,

hallgatni a szép muzsikát.

a hárfának zengő szavát.”

“Énekel vén Vejnemöjnen, reng a föld is, tó kiárad…..Aranyszánját énekeli tó vízében úszó fává, gyöngyostorát énekeli tengerpartra karcsú náddá…..Arany markolatú kardját veti villámnak az égre, énekli iratos íjját szivárvánnyá víz fölébe…..”








Tamásfalvi Hanna (2001- ) : Gyémánt Mikulás (Mikulás pályázat 2018)

Tamásfalvi Hanna (2001 -  ):

Gyémánt Mikulás




Pirospozsgás arccal jössz el hozzám

Nem zavar a hideg, a havazás

A rénszarvasok fürge szánján

Ahonnét mindent belátsz:

Tudod szívem titkos vágyát,

És elhozod hiányzó ajándékát.




Fehér hópelyhekkel érkezel

Csillámporral kevered be,

Fénylő arannyá teszed a légteret

Nagyszakálladat mosolyod tartja

Életkedved új erőt ad

Gyermeknek, felnőttnek, a világnak.




Zöld fenyőfa, sok-sok dísszel

Pattogó, parázsló kemence mellett,

De üres a szoba, amíg Te

Nem kúszol be a kéményen.

Mikulás, Mikulás gyere!

Minden családban ott a helyed!




Szürke hétköznapokban

Az emléked velem marad

Ott lesz a tudatomban

Az a dicső nap,

Amikor a Mikulás meglátogatta

A gyermeket, aki voltam.




Hiszen minden zöld gyümölcsből

Érett lesz egyszer.

Ugyanígy az emberből:

Felnőtt lesz idővel

Az emlékekből szőtt

Köntösben mesél majd gyermekének.




Rózsaszín tekintetek

Álmokban élő szemek

Találkoznak majd enyémmel,

Ha megemlítem nevedet:

Hogy, hogy szerettél engem,

Mosolyoddal decemberben.





Gyémánt Mikulás

Mindig eljött hozzánk,

De fenyítőpálcáját

A küszöbre hagyta rá

Engem nem dorgált, bár

Nem érdemeltem glóriát.




Majd jön a sárga fény

Új ének, újév

Lassan búcsúzik a tél,

De a Mikulás arcképét

Szívem őrzi becsként,

Mint egy térkép:




Út vissza a gyermekkorba

A legszebb napokba

Amikor a jég sem volt probléma

Gyémántnak láttam

A vizet megfagyva alattam

Elneveztem Mikulásnak.




Gyémánt Mikulás!

Tavasz, tél, ősz vagy nyár

Látlak a holdfény pajzsán

Kincsed szórod hozzánk puhán

A pázsiton játszik az árny,

Mint az égen a Gyémánt Mikulás!



Benedek Ani: Zsorzs (Mikulás-pályázat 2018, felnőtt kat.)

Benedek Ani:

Zsorzs



Zsorzs nem hitt a mesékben. Kötelességből olvasta őket, aztán mihelyst megválaszthatta, mit olvas, sose vett többet mesét vagy egyáltalán szépirodalmat a kezébe. Gazdasági könyveket, pénzügyi beszámolókat, jogi kérdésköröket körbejárókat viszont annál nagyobb szenvedéllyel bújt. Zsorzs klasszikus, beskatulyázható városi üzletember volt, szeretett az lenni. Huszonhét éve élt a városban, egy amolyan luxus ház felsőbb emeletén. Zsorzs karácsonyi bódékkal foglalkozott: 1250 bódéja volt, ebből 450-et adott bérbe, a többibe ő vitte az üzletet. Árult ételt-italt, karácsonyi csecsebecsét, voltak mikulásai, manói. Már augusztus elején el kellett kezdeni interjúztatni a télapókat kiválasztani, melyik bódé milyen feladatot kap, és hol kell felállítani. Meg kellett rendelni az alapanyagokat, valamint kasszákat, zacskókat, számlatömböket. Az eladni kívánt árut egész évben rendelgette, mindig újabb és újabb beszállítókat, webshopokat fedezett fel. A karácsony számára munka volt, semmi meghittség nem maradt benne. Pedig volt családja, nem is egy. Nagyjából hat nővel volt komolyabb viszonya, kettővel egymás után, a többi néggyel párhuzamosan, hol ezzel, hol azzal, hol így, hol úgy volt. Három gyermeke is született, őket látogatta, ellátta, benne volt az életükben, de sose alakított ki meghitt kapcsolatot. Talán mert neki sem volt meghitt kapcsolata a szüleivel.

Zsorzs idén is a jól bevált forgatókönyvet várta: december 24.-én otthon lesz, az elő elszámolásokat intézi, 25.-én sorba látogatja gyerekeit, 26.-án pedig elrepül pihenni. Néha kettesben valamelyik nővel, de leginkább egyedül. Koktélozik, hasát sütteti, kedvenc gazdasági magazinját olvassa. Nyaral. Ám idén hiába várta ezt...




Zsorzs repülője balesetet szenvedett, és ő nem élte azt túl. Miután lelke megszabadult a testétől, eljutott a Lelkek Világa kapujához, ahol egy igen mogorva kapuőr várta.

- Minek vagy itt? - kérdezte a mogorva őr.

-Hát... - kezdte Zsorzs, és először egyszerűen nem értette, hogy kérdezhet tőle ilyet. - Meghaltam, tudod?

- Az egy dolog. De miért gondolod, hogy bejöhetsz? Ide csak a megnyugodott lelkek térhetnek be, akik egy kis öröklétben tengődés után majd valamikor kaphatnak új testet. Rólad már messziről világít, hogy nyughatatlan vagy.

- Én... nem tudtam. Csak követtem a fényt. Másfele menjek? - Zsorzs életében sem szerette, ha nem beszélnek tisztán és egyértelműen vele.

- Igen. Neked tenned kell még valamit, hogy a lelked megnyugodjon. Valami dolgod van még a Földön. Nyilván, nem támadhatsz fel, szellemként sem olyan jó, ha visszamész, csak a frászt hoznád mindenkire. De van egy megoldás. Sok más nyughatatlan lélek élt már vele előtted.

- Rendben, érdekel! - mondta Zsorzs, bár tízezer kérdése lett volna, szerette volna, ha ez a tárgyalás hamar véget ér.

- Te lehetsz a Télapó a következő decemberben. A munka persze...

- Persze már most kezdődik, tudom, életemben is ezzel foglalkoztam... - mondta kissé lehangolva Zsorzs.

- Nos, akkor máris mehetsz a Manógyárba.




Zsorzs nem igazán értette, csak érezte, hogy ami történik körülötte, az így van rendjén. Mikulás-ruhában üldögélt, és a Jó-Rossz listát olvasgatta. „Nem is értem. Azt hittem, ez mendemonda, mégis itt a lista előttem...” - tűnődött. Közben hallotta, hogy a manók dolgoznak a műhelyben. Az összes asztalon volt valamilyen játék, az istállóban csutakolták, vizsgálták a rénszarvasokat. „Egész életemben karácsonyi bódékba vittem ezeket a holmikat... Hihetetlen, hogy még halálomban is... De mi dolgom még ezzel? Mi dolgom még a Földön?” - morfondírozott tovább.



A világ egyik felében december 5.-én éjjel jött a Mikulás, még a másik felében december 24.-én. Zsorzsnak tetszett ez az elosztás, így nem egy nagy roham volt, ami másfél hónapig tartott, mint a karácsonyi vásárban, hanem két hullám, és közte igaz nem állt le a Manógyár, de mégis így elosztva elviselhető volt a munka. De valahogy Télapó világában a karácsony nem volt munka. A manók énekelve-táncolva dolgoztak. Zsorzs megtudta, hogy amint ő kilép onnan az ajándékokkal teli szánon, a manók hazamennek a családjaikhoz, és ünnepelnek. Gyertyafénynél megvacsoráznak, vannak mogorva manók, akik ilyenkor mindig felemlegetik, hogy mi volt bezzeg az ő idejükben, hogy a Manógyár milyen más volt. Vannak minden-lében-kanál-manók, akik ha vendégségbe mennek, akkor is úgy pakolnak és rendezkednek, mintha otthon lennének. Vannak csendes-békés manók, akik leülnek a kandalló mellé egy szivarral, némi manó likőrrel, és egész este somolyognak. Vannak hangos, csendes, szaladgáló, üldögélő, visongó, kacagó, síró, szipogó kismanók is, akik inkább a karácsonyi ajándék csomagolásával játszanak egész éjjel, és nem az ajándékkal, amit a gyárból kaptak. Együtt vannak, ölelkeznek, beszélgetnek, vitáznak, históriáznak... Zsorzs rájött, ugyanúgy ünneplik a karácsonyt, mint az emberek. Kivéve őt.

- Ez volt talán a baj? Mellőztem mindvégig ezt a családi ünneplést? De hát, hogy tehettem volna, mikor már márciusban csoki mikulásokat pakoltam? - kérdezte magától félhangosan a szánon ülve a szállítólevelet rendezgetve. - Bizony. Nem a tárgyak, meg a díszítés számít. Nyugodtan leülhetsz akár egyedül is, vagy a nőddel, vagy a gyerekeiddel a fa alá, és bámulhatod a csillogást meg a hóesést... Ilyet úgyse árultam a bódéimban!



Nasi Editke (6 éves) és Nasi Lacika (8 éves) gyerekek Tollforgató Online Lapcsoport- Archivált Világ/ Archived World Mikulás-pályázat 2016 anyaga













EDITKE és LACIKA meséje:


a mesét az osztrák meseíró, Michael Köhlmeier1 „A Hold”2 című meséje ihlette

Két Magyarországon élő osztrák gyermek még meg nem valósult története

Különleges ajándékként is - körülbelül egy hónappal karácsony előtt - Apának 




"Ó boldog, ó áldott!


Kegyelmet hozó karácsony!


A világ elveszett, Jézus megszületett:


Keresztények! Örüljetek, örüljetek!”


(a német nyelvterület ismert karácsonyi énekének fordítása)






Mottók:


"A jogállamiság és az alapvető jogok NEM alku tárgyai."3 Sebastian Kurz szövetségi kancellár a magyarországi Sargentini-jelentés alkalmából
Társadalmunkban az erőszakmentesség az egyik legfontosabb értékünk, amely összeköt minket!" 4 Christian Kern korábbi szövetségi kancellár "16 nap a nők elleni erőszak ellen "

2018. novemberében







AJTÓ A SZÍVHEZ


Egyszer volt, mert nem volt, ezért volt …5

Ez a történet Európában az előző évszázadban kezdődik.


A háború kettéosztotta Európát.


Nyugaton, mint Ausztriában, szabadság volt. Keleten, diktatúra.


Keletről egy 16 éves fiú esélyt kapott, hogy Ausztriában járhasson iskolába.

A Lions Club (Oroszlán Klub) jóindulatú osztrákjai meghívták őt a híres seckaui bencés gimnáziumba.


Fiú! Mindig légy hű az elveinkhez! Segíts embertársaidnak a bajukban!


Üdvözlünk Ausztriában!


A fiú szorgalmasan tanult, mindig a legjobb osztályzatot kapta.



A fiú fiatalember lett.

Bécsben tanult, amikor a grazi egyetem európai nyári iskolát szervezett. Ott megismerkedett egy magyar lánnyal. A jövő évben már együtt utaztak Alpbachba a nyári iskolába. Összeházasodtak és két gyermekük született, Editke és Lacika. Nagyon boldogok voltak.


A fiatalember osztrák lett.


Mindig emlékezett a Lionok elveire! Segíts embertársaidnak a bajukban!

De egy szomorú napon valami eltört a szívében. Csak a varázsló gonosz nevetését hallotta.


A fiatalember egy szót sem szólt a feleségéhez. Editke csak 5 hetes volt, Lacika csak 2 éves.

A fiatalember már nem emlékezett a Lionok elveire!


A fiatalember találkozott a varázslóval.

A varázsló ezt tanácsolta neki: Soha ne beszélj többé a feleségeddel! Hagyd magára őt! Soha ne kérdezd, segítesz-e nekik! Építsd meg a gonosz gondolatok tornyát! Zárd be magad! Ajtót nem lehet építeni! - mondta a varázsló.

A fiatalember sajnos követte ezt a tanácsot! Épített egy tornyot a gonosz gondolatokból, ajtó nélkül!

Bezárta oda magát!

Nem emlékezett a Lionok elveire!


A torony valódi lett!

A fiatalember hallotta a varázsló gonosz nevetését.

A fiatalember a toronyban magányosnak érezte magát. De nem volt ajtó.

És még mindig nem emlékezett a Lionok elveire!

Később volt egy álma! Oroszlánok jöttek.


Az oroszlánok ezt mondták neki: Fiatalember! Elfelejtetted a Lionok elvét! Ne feledd! Segíts embertársaidnak a bajukban!

Ez a torony csak karácsonykor zárul be végleg. Addig a tornyot a szeretet ereje ledöntheti. Csak a szeretet ereje segíthet! Ne felejtsd el a Lions elvét!

Adunk egy varázsfurulyát Ha teljes szívvel játszol a furulyán, kapsz segítséget.


A fiatalember Ausztriában keresztelkedett meg. Ismerte a karácsony történetét a Bibliából.


"Ó boldog, ó áldott, kegyelmet hozó karácsony!


A világ elveszett, Jézus megszületett:


Örüljetek, örüljetek, keresztények!”


Be volt zárva a toronyba, de már ki akart jutni! Teljes szívvel imádkozni kezdett. Arra gondolt: "És bocsásd meg nekünk a bűneinket, ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek".



Aztán hirtelen két gyerek beszélgetését hallotta.


- Láttad a varázslót?


- Hú, féltem tőle.


- Te, bújjunk el ebben a toronyban.


- De ezen a tornyon nincs ajtó.



Aztán a gyerekek kérdést hallottak a toronyból: Segíthetek? - kérdezte a fiatalember.


Igen! Köszönjük! - mondták a gyerekek! Egy gonosz varázsló fut utánunk! Engedj be bennünket, kérlek!

A fiatalember szívében melegséget érzett. Természetesen segítek nektek. De ezen a tornyon nincs ajtó!


Aztán eszébe jutott a varázsfurulyája. Volt egy ötlete!

Gyerekek! Van kedvenc dalotok?


Ó, igen! És a gyerekek énekelték: "Örüljünk és örüljünk, szívünkből örüljünk! Boldog, boldog, tralalalala! a Mikulás itt van hamarosan!"


Nagyon szép! - gondolta a fiatalember. Szent Miklós is sokat segített a gyerekeknek! És elkezdte játszani a dalt a furulyán.



És íme! Kis oroszlánok jöttek és megkérdezték: mit tehetnénk érted?

A toronyba akarunk menni! Egy varázsló fut utánunk. De a toronynak nincs ajtaja!

Várjatok! Amikor a gyerekek játszanak a furulyán, jön apám, az oroszlánkirály, ő biztosan segít!

Szívesen! - mondták a gyerekek. Tanultunk egy szép dalt a napról a zeneiskolában! "Süss fel nap!" A fiú elkezdte játszani a furulyán és a lány énekelt.


És íme! Az oroszlánok királya eljött. Mit tehetek értetek?

A toronyba akarunk menni! Egy varázsló fut utánunk. De a toronynak nincs ajtaja!


Várjatok! Ha a gyerekek játszanak még egy dalt a furulyán, eljön az apám, az oroszlánok nagyapa királya, aki nagyon bölcs, biztosan segít.

Szívesen! - mondták a gyerekek. Egy másik szép dalt is tanultunk a zeneiskolában! "Én kicsike vagyok!" - A lány elkezdte játszani a furulyán és a fiú énekelt.

És íme! Az oroszlánok nagyapa királya is eljött. Mit tehetek értetek?

A toronyba akarunk menni! Egy varázsló fut utánunk. De a toronynak nincs ajtaja!

Ez nagyon egyszerű! - mondta az oroszlánok nagyapja királya. Össze kell fognotok! Együtt erősek vagytok! És bele kell nézni a varázsló szemébe. A varázsló azért kapta mágikus erejét, hogy segítse a rászorulókat. De ő visszaél ezzel! Ez nem helyes! Ezt ő pontosan tudja!


Ha ezt elmondják neki, el fogja varázsolni az egész tornyot. És akkor az apátok is szabad lesz!

Apánk!?!? Igen, az apátok van a toronyban. A szeretet erejével megmenthetitek egymást. Ragaszkodnotok kell egymáshoz!

És úgy volt, ahogyan az oroszlánok nagyapa királya mondta. A varázsló jött, de már senki sem félt tőle.

A toronyban a fiatalember azt mondta a varázslónak: Varázsló! Varázsold oda a toronyra a szív ajtaját, hogy eljussak a gyerekekhez!

Jó! Odavarázsolom az ajtót!
De a szív ajtaja csak belülről nyitható! Ezt neked kell megtenned!

És így volt! És amint a fiatalember kijött a toronyból a gyerekekhez, a torony eltűnt!

A varázsló azt mondta: bocsánatot kérek! A varázslók esküje az: Segíts az embereknek! Elfelejtettem! Csak most emlékszem újra. Köszönöm!
Mindenki fáradt volt, de boldog és elégedett is.

Rengeteg fontos dolgot tanultak meg a szeretet erejéről és arról, hogyan kell egymáshoz ragaszkodni. Az apa szíve már nem volt hideg. Eldúdolta a család kedvenc jó éjt dalát a régi időkből!

La le lu, csak a Hold figyel,


Amikor a kisbabák alszanak, aludj te is!


La le lu, két cipő van a gyermekágy előtt,


És éppen olyan fáradtak, hogy most pihenjenek!


Aztán jön a Sandman, halkan belép a házba,


Keresd ki a legszebbet az álmaiból!


La le lu, csak a Hold figyel,


Amikor a kisbabák alszanak, aludj te is!


A csillagok az égen felébredtek,


Aztán szeretem ezt a dalt énekelni éjszakára!


La le lu, csak a Hold figyel,


Amikor a kisbabák alszanak, aludj te is!


(a német nyelvterületen ismert altatódal házi fordítása)








És a Hold elmosolyodott.


Így van, van választás a fény és a sötét között, a jó és a rossz között!





Itt azt gondolhatnánk, hogy a gyerekek elaludtak.


De megkérdezték Apától.


- Van egy rejtvényünk a számodra! Ismered a mi kedvenc dalunkat a holdról?


- Nem, még nem!


- Ez a dal "A telhetetlen hernyócska" - mondták a gyerekek.


- Ez egy dal a Holdról? - kérdezte Apa a gyerekeket.



- Igen! Úgy kezdődik: „Éjjel, a holdfényben ...” nevettek a gyerekek és elénekelték a dalt a hernyócskáról, amely először nagyon sokat evett, de aztán abbahagyta és egy gyönyörű pillangó lett.



Nagyon hasonlít a történetünkhöz.

Az eltúlzott dolgokkal időben meg kell tudnod állni. Erre kérjük Apát!






Gyere, énekelünk együtt! Énekeljük, játszunk, dicsérjük az Urat!


Énekeljünk együtt, játsszunk, dicsérjük az Urat.


Énekeljünk együtt, játsszunk, dicsérjük az Urat.


Tegyük együtt: Énekeljünk, játsszunk és dicsérjük az Urat.


Énekeljünk, játsszunk és dicsérjük az Urat.


Énekeljünk, játsszunk és dicsérjük az Urat.


Énekeljünk, játsszunk és dicsérjük az Urat.


Énekeljünk, játsszunk és dicsérjük az Urat.


(a német nyelvterületen ismert gyermekdal házi fordítása)






De a családi kedvencünk határozottan ez:






"Ablakba a csizmával!


Ablakba a csizmával!


Holnap jön a Mikulás!


A legjobb finomságokat


teszi a csizmába!”


(a német nyelvterületen ismert gyermekdal házi fordítása)






Papa! Meghívunk a Mikulás ünnepségünkre! Eddig mindig válasz nélkül elutasítottad a meghívásainkat, de talán megváltoztatod véleményed!






Boldog karácsonyt, Apa!


Papa! Siess!





30 év múlva:






Mindkét gyerek, Editke és Lacika felnőttek.


Mindketten szülők. Anya és Apa nagyszülők lettek.

Anya és Apa nem együtt élnek, de mindketten szeretik az unokáikat.

És senki nem felejti el a családban a Lionok elveit: Segíts embertársaidnak a bajukban!


Más szóval:


"A béke nevében" - "A béke lángja, a világbéke szimbóluma, emlékezve arra a küldetésünkre, hogy a gondolatokban, szavakban és cselekedetekben dolgozzunk a békéért". Margarete Habsburg-Lorraine Herta, a Béke Fejlődésének Szövetségének alapítója és elnöke



Nasi Editke és Nasi Lacika meséje



A mese (még) nem vált valóra, azt kizárólag a fantáziánk, a képzeletünk teremtette. Ez a mese KITALÁLT TÖRTÉNET! Bármely hasonlatosság valós szereplőkkel kizárólag a véletlen műve.

----------------

Német fordítás:



EDITKE‘S und LACIKA‘S Märchen:


inspiriert vom Märchen „Der Mond“ von dem österreichischen Schriftsteller Michael Köhlmeier

Eine bis jetzt noch nicht wahr gewordene Geschichte zweier in Ungarn lebenden österreichischer Kinder zum auch als besonderes Geschenk - etwa 3 Monaten vor Weihnachten - für den Papa


„O du fröhliche, o du selige,


gnadenbringende Weihnachtszeit!


Welt ging verloren, Christ ist geboren:


Freue, freue dich, Christenheit!”





Mottos:


„Rechtsstaatlichkeit und Grundrechte sind NICHT verhandelbar.”
Herr Bundeskanzler Sebastian Kurz anlässlich des Sargentini Berichts über Ungarn
„In unserer Gesellschaft ist Gewaltfreiheit einer unserer wichtigsten Werte, die uns Verbinden!“

Herr Bundeskanzler a. D. Christian Kern über "16 Tage gegen Gewalt an Frauen"

November 2018








DIE TÜR ZUM HERZEN


Es war, weil es nicht wahr, aber gerade deshalb ist es wahr …
Diese Geschichte spielt sich in Europa ab und beginnt im vorigen Jahrhundert.
Der Krieg teilte Europa zwei.
Im Westen, wie in Österreich gab es Freiheit.
Im Osten, gab es Diktatur.
Ein 16 jähriger Bub aus dem Osten bekam eine Chance, in Österreich zur Schule zu gehen.
Wohlherzige Österreicher des Lion Clubs luden ihn nach Seckau, ins berühmte Abteigymnasium ein.

Bub! Du sollst unseren Prinzipien immer treu bleiben!
Hilf immer in Not geratenen Mitmenschen!
Herzlich willkommen in Österreich!
Der Bub lernte fleißig. Er bekam lauter Einser.




Der Bub wurde ein junger Mann.


Als er in Wien studierte, die Universität in Graz organisierte eine Europasommerschule. Er lernte da ein ungarisches Mädchen kennen. Sie fuhren nächstes Jahr schon gemeinsam nach Alpbach zur Sommerschule.


Sie heirateten und bekamen zwei Kinder, Editke und Lacika. Sie waren sehr glücklich.

Der junge Mann wurde Österreicher.

Er erinnerte sich immer an den Lions Grundsatz! Hilf immer in Not geratenen Mitmenschen!


An einem traurigen Tag ist aber etwas in seinem Herz gebrochen. Er hörte nur ein böses Lachen eines Zauberers.


Der junge Mann ging weg, ohne ein Wort zu seiner Frau zu sagen. Editke war damals nur 5 Wochen, Lacika nur 2 Jahre alt.


Der junge Mann erinnerte sich nicht mehr an den Lions Grundsatz!


Der junge Mann traf den Zauberer.



Der Zauberer rat ihm: Sprich nie mehr mit deiner Frau! Lass sie im Stich! Frag nie, ob du ihnen helfen kannst! Baue einen Turm aus bösen Gedanken! Sperr dich ein! Nur keine Tür darfst du bauen! – sagte der Zauberer.


Der junge Mann folgte leider diesen Rat! Er baute einen Turm ohne Tür aus bösen Gedanken!


Er sperrte sich ein!


Er erinnerte sich nicht mehr an den Lions Grundsatz!

Der Turm wurde echt!

Der junge Mann hörte das böse Lachen des Zauberers.

Der junge Mann fühlte sich immer einsamer in dem Turm. Aber es gab keine Tür.

Und er erinnerte sich weiterhin nicht an den Lions Grundsatz!

Später hatte er aber einen Traum! Löwen kamen.


Die Löwen sagten zu ihm: Junger Mann! Du hast den Lions Grundsatz vergessen! Erinnere dich! Hilf immer in Not geratenen Mitmenschen!


Dieser Turm wird erst zu Weihnachten endgültig geschlossen. Bis dann kann der Turm durch die Kraft der Liebe ruiniert werden. Nur die Kraft der Liebe kann helfen! Vergiss nicht den Lions Grundsatz!


Wir geben dir eine Zauberflöte Wenn du vom vollen Herzen Flöte spielst, bekommst du Hilfe.


Der junge Mann wurde in Österreich getauft. Er kannte die Geschichte der Weihnachten aus der Bibel.

„O du fröhliche, o du selige, gnadenbringende Weihnachtszeit!
Welt ging verloren, Christ ist geboren: Freue, freue dich, Christenheit!”


Er war im Turm eingesperrt, aber er wollte schon hinaus! Er begann vom vollen Herzen zu beten.
Es fiel ihm ein: „Und vergib uns unsere Schuld, wie auch wir vergeben unseren Schuldigern.”


Da hörte er plötzlich, zwei Kinder miteinander zu reden.

- Hast du den Zauberer gesehen?


- Phu, ich habe Angst vor ihm bekommen.


- Du, wir sollen uns in diesen Turm verstecken.


- Aber dieser Turm hat keine Tür.


Da hörten die Kinder aus dem Turm:


Kann ich euch helfen? – fragte der junge Mann.


Ja! Vielen Dank! – sagten die Kinder! Ein böser Zauberer rennt nach uns! Lass uns hinein zu dir, bitte!


Der junge Mann fühlte Wärme bei seinem Herzen. Natürlich helfe ich euch. Aber dieser Turm hat keine Tür!

Da fiel es ihm ein: er hat eine Zauberflöte. Er hatte eine Idee!

Kinder! Habt ihr ein Lieblingslied?

Oh, ja! Und die Kinder sangen: „Laßt uns froh und munter sein und uns recht von Herzen freun! Lustig, lustig, tralalalala! Bald ist Nik'lausabend da!”

Sehr schön! – dachte der junge Mann. Der Heilige Nikolaus hat den Kindern auch sehr geholfen! Und er begann das Lied auf der Flöte zu spielen.


Und siehe da! Kleine Löwen kamen und fragten: was können wir für euch tun?

Wir wollen in den Turm hinein! Ein Zauberer rennt nach uns. Aber der Turm hat keine Tür!

Wartet! Wenn Kinder auf der Flöte spielen, kommt unser Vater, der König der Löwen, er hilft bestimmt!

Gerne! – sagten die Kinder. Wir lernten ein schönes Lied über die Sonne in der Musikschule! „Süss fel nap!”1 – begann der Bub auf der Flöte zu spielen und das Mädchen sang.

Und siehe da! Der König der Löwen kam. Was kann ich für euch tun?

Wir wollen in den Turm hinein! Ein Zauberer rennt nach uns. Aber der Turm hat keine Tür!

Wartet! Wenn Kinder auf der Flöte noch ein Lied spielen, kommt mein Vater, der Großvaterkönig der Löwen, er ist sehr klug, er hilft bestimmt!

Gerne! – sagten die Kinder. Wir lernten noch ein schönes Lied in der Musikschule! „Én kicsike vagyok!”2 – begann das Mädchen auf der Flöte zu spielen und der Bub sang.

Und siehe da! Der Großvaterkönig der Löwen kam. Was kann ich für euch tun?

Wir wollen in den Turm hinein! Ein Zauberer rennt nach uns. Aber der Turm hat keine Tür!


Das ist sehr einfach! – sagte der Großvaterkönig der Löwen. Ihr musst euch zusammenschließen! Zusammen seid ihr stark! Und ihr musst dem Zauberer in die Augen schauen. Er hat nämlich seine Zauberkraft bekommen, damit er Menschen in der Not hilft. Aber er missbraucht das. Das ist nicht richtig! Das weißt er genau!


Wenn es ihm gesagt wird, wird er den ganzen Turm wegzaubern. Und dann wird euer Papa auch frei!


Unser Papa?!?! Ja, euer Papa ist im Turm. Mit Kraft der Liebe könnt ihr einander retten. Ihr müsst zusammenhalten.

Und so war es, wie der Großvaterkönig der Löwen gesagt hat. Der Zauberer kam, aber niemand hatte Angst mehr vor ihm!

Der junge Mann im Turm sagte dem Zauberer: Zauberer! Zaubere die Tür zum Herzen auf den Turm, damit ich zu den Kindern kommen kann!


Gut! Ich zaubere die Tür!


Aber die Tür zum Herzen kann nur von innen geöffnet werden! Das sollst du schaffen!


Und so war es! Und sobald der junge Mann aus dem Turm herauskam zu den Kindern, der Turm verschwand!


Der Zauberer sagte: Ich bitte um eure Entschuldigung! Mein Zauberer-Eid heißt: Hilf den Menschen! Das habe ich vergessen! Erst jetzt erinnere ich mich. Danke euch!


Alle waren müde, aber sie waren auch glücklich und zufrieden.


Viel Wichtiges haben sie gelernt, über Kraft der Liebe und des Zusammenhaltens. Papa‘s Herz war nicht mehr kalt. Er summte das Lieblings Gute Nacht Lied der Familie aus den alten Zeiten!



La le lu, nur der Mann im Mond schaut zu


Wenn die kleinen Babys schlafen, Drum schlaf auch du


La le lu, Vor dem Bettchen steh'n zwei Schuh


Und die sind genauso müde, Gehn jetzt zur Ruh


Dann kommt auch der Sandmann, Leise tritt er ins Haus


Such aus seinen Träumen, Dir den schönsten aus


La le lu, nur der Mann im Mond schaut zu


Wenn die kleinen Babys schlafen, Drum schlaf auch du


Sind alle die Sterne, Am Himmel erwacht


Dann sing ich so gerne, Ein Lied dir zur Nacht


La le lu, Nur der Mann im Mond schaut zu


Wenn die kleinen Babys schlafen, Drum schlaf auch du!




Und der Mond lächelte.


Es gibt doch die gute Entscheidung zwischen dem Hellen und Dunklen, zwischen dem Guten und Bösen!


Hier denkt man, dass die Kinder einschliefen.


Aber sie fragten Papa.


- Wir haben ein Rätsel für dich! Kennst du unser Lieblingslied über den Mond?


- Nein, noch nicht!


- Es ist das Lied „Die kleine Raupe Nimmersatt.” – sagten die Kinder.


- Ist das ein Lied über den Mond? – fragte Papa die Kinder.


- Ja! Es beginnt so: „Nachts im Mondschein …“ lachten die Kinder und sangen das Lied über die Raupe, die zuerst ständig fraß, aber dann hörte sie auf damit und wurde ein wunderschöner Schmetterling.


Es ist unserer Geschichte auch sehr ähnlich.

Mit übertriebenen Dingen soll man rechtzeitig aufhören können. Wir laden dazu Papa ein.



Komm, wir singen gemeinsam und singen, spielen, loben den Herrn!


Lasst uns miteinander, lasst uns miteinander singen, spielen, loben den Herrn.


Lasst es uns gemeinsam tun: Singen, spielen, loben den Herrn.


Singen, spielen, loben den Herrn. Singen, spielen, loben den Herrn.


Singen, spielen, loben den Herrn. Singen, spielen, loben den Herrn.




Aber unser Familienhit ist bestimmt das:






„Stiefel raus


Stiefel raus


Morgen kommt der Nikolaus


Die allerschönsten Leckereien


Steckt er in die Stiefel rein”



Papa! Wir laden dich zu unserem Nikolausfest ein. Unsere Einladungen weißt du immer ohne Antwort ab, ab vielleicht änderst du deine Meinung!


Frohe Weihnachten, Papa!


Papa! Beeile dich!






In 30 Jahren:





Beide Kinder, Editke und Lacika sind groß geworden.


Beide sind schon Eltern. Mama und Papa wurden Großeltern.


Mama und Papa leben zwar nicht zusammen, aber sie lieben beide ihre gemeinsamen Enkelkinder.


Und niemand vergisst in der Familie den Lions Grundsatz: Hilf immer in Not geratenen Mitmenschen!


Anders formuliert von Präsidentin Herta Margarete Habsburg-Lothringen, Gründerin und Präsidentin des Vereins zur Förderung des Friedens:


"Im Namen des Friedens" - "Die Flamme des Friedens, ein Symbol für weltweiten Frieden, zur Erinnerung an unseren Auftrag für den Frieden tätig zu sein in Gedanken, Worten und Taten."3

Nasi Editke és Nasi Lacika


Dieses Märchen ist (noch) nicht wahr geworden. Es ist eine ERFUNDENE Geschichte! Jegliche Ähnlichkeit mit echten Personen ist reiner Zufall.



1 sehr berühmtes ungarisches Kinderlied. „Sonne, scheine auf!”


2 sehr berühmtes ungarisches Kinderlied. „Ich bin noch klein!”


3 http://www.flameofpeace.org/page.php?15





1 https://de.wikipedia.org/wiki/Michael_K%C3%B6hlmeier


2 https://www.br.de/mediathek/video/koehlmeiers-maerchen-der-mond-av:5a3c76b300b072001ccff042


3 https://derstandard.at/2000087578958/Kurz-Es-ist-klar-dass-es-kein-Rosinenpicken-geben-kann


4 https://www.facebook.com/christian.kern.spoe/videos/705638429591469/


5 https://www.br.de/mediathek/video/koehlmeiers-maerchen-der-mond-av:5a3c76b300b072001ccff042 – így kezdődik az osztrák meseíró, Michael Köhlmeier „A Hold” című meséje is